26. ETIKA

 

Az idő, amit Alice fürdőszobájában töltöttem, nagyon lassan telt. Ezer különféle piperecikk volt ott, mivel ebben a házban mindenki tökéletes és áthatolhatatlan bőrrel rendelkezik, csak arra tudtam következtetni, hogy Alice, ezeket a dolgokat miattam szerezte be. Olvasgattam a címkéket zsibbadtan, de úgy éreztem, csak pazarolom az időt. Alice egy lassú ütemes mozgással fésülte a hajamat.

„Elég lesz, Alice!” – mondtam unottan. „Vissza akarok menni La Pushba.”

Hány órát kell még várnom, mire Charlie végre elhagyja Billy házát…hogy láthassam Jacobot? Mindegyik perc, amíg nem tudtam biztosan, hogy Jacob él-e vagy sem, mintha tíz évnek tűnt volna. És akkor, amikor végre eljön az idő, hogy lássam Jacob él, az idő lassan pergett. Éreztem, hogy a lélegzetem elakadt, mielőtt Alice hívta Eddwardot, ragaszkodtam az ébrenléthez. Ez most jelentéktelennek tűnt…

„Jacob még nem ébredt fel.” – mondta Alice. „Carlisle vagy Edward hívni fog, amikor felébred. Egyébként neked Charliehoz kell menned. Billy házában volt, és ő látta, hogy Carlisle és Edward visszatért a kirándulásunkból, és gyanús lenne, ha nem mennél haza.”

A történetet már megjegyeztem és megerősítettem, ezzel kapcsolatban. „Ne aggódj. Ott akarok lenni, amikor Jacob felébred.”

„Neked most Charliera kell gondolnod. Hosszú napod volt – sajnálom tudom, hogy nem izgat – ha csak nem akarsz kitérni a felelősség alól.” – hangja fontos, szinte szidó volt. „Most fontosabb, mint valaha, hogy Charlie ne jöjjön rá semmire. A szereped a játékban nagyon fontos, Bella, és tudnod kell, hogy mint akarsz most. Egy Cullenek felelősséget kell vállalnia a többiekért.”

Tudtam, hogy igaza van. És mert egyébként az ok megegyezik – egy ok, ami erősebb, mint az összes többi félelmem, fájdalmam és bűnösségem -  Carlisle soha nem tudod volna lebeszélni, hogy ne legyek Jacob mellett, eszméletlen vagy nem.

„Menj haza!” – rendelkezett Alice. ”Beszélj Charlieval, hogy megalapozd az alibid. Maradjon biztonságban.”

Felálltam, és a vér lassan folyt vissza a lábfejeimbe, éreztem ezer tűszúrást. Túl sokáig ültem egy helyben.

„Ez a ruha imádnivaló rajtad.” – turbékolta Alice.

„Huh? Oh. Ő – köszönöm még egyszer a ruhát” – motyogtam előzékenyen inkább, mint őszinte hálával

„Szükséged van bizonyítékra” – mondta Alice, szeme ártatlan és tágra nyitott. „Hát lehetne egy vásárlós kirándulás új felszerelés nélkül? Ez zseniális, ha mondhatom magamnak.”

Pislogtam, képtelen voltam emlékezni a ruhára.  Nem tudtam türtőztetni a gondolataimat egy pillanatra sem, futni akartam a fény felé…

„Jacob jól van, Bella!” – mondta Alice, könnyen rájött, hogy mibe feledkeztem bele. „Nem sietnek. Ha tudnád Carlisle mennyi extra morfint adott neki – a forró hőmérsékletével gyorsan feldolgozza  - tudnád, hogy rövid időre kiütötte.”

Legalább nem voltak fájdalmai, még nem.

„Szeretnél valamiről beszélgetni mielőtt elméysz?” – kérdezte Alice kedvesen. „Több, mint szükséges mennyiségű trauma ért.”

Tudtam mire volt kíváncsi, de nekem egyéb kérdéseim voltak.

„Tudod mire gondoltam?” – kérdeztem, hangon elgyötört. „Ugyanolyan leszek, mint a lány Bree a réten?”

Sok dolog történt ott, amit át kellett gondolnom, de a legjobban ez ragadta meg a gondolataimat, az újszülött élet – hirtelen – felülkerekedett. Emlékeztem, hogy az arcán látszott, hogy a véremre vágyik, csukott szemhéjam mögött tisztán láttam.

Alice megsimogatta a karom.”Mindenki más. De körülbelül mind ilyenek voltunk.”

Még nagyon nehéz volt ezt elképzelnem.

„Át fogod vészelni!” – ígérte.

„Milyen hamar?” – Vállat vont. „Néhány év, talán kevesebb. Lehet, hogy neked más idő kell. És sosem láttam még ezelőtt, ahogy valaki keresztül megy ezen. Érdekes lenne látni, hogy milyen hatással lenne rád.”

„Érdekes” – ismételtem.

„Melletted leszünk a bajban.”

„Tudom. Bízom benned.” – hangon nem volt túl meggyőző.

Alice ráncolta a homlokát. „Te aggódsz Carlisle és Edward miatt, biztos vagyok benne, hogy jól vannak. Hiszen Sam kezd bízni bennünk…nos, legalábbis Carlisleban. Ez egy nagyon jó dolog. A légkör mondjuk egy kicsit feszült volt, amikor Carlisle helyrerakta a törést – „

„Kérlek, Alice.”

„Sajnálom.”

Vetten egy mély lélegzetet, hogy megnyugodjak. Jacob túlságosan gyorsan kezdett gyógyulni, és néhány csontja rosszul kezdett összeforrni. Tudom, hogy ájultan alszik, de még gondolni is nehéz volt erre.

„Alice kérdezhetek valamit? A jövőről?”

Hirtelen óvatos lett. „Tudod, hogy nem látok mindent.”

„tudom, hogy nem tudod pontosan. De te néha látod a jövőm. Miért van az, hogy nincsenek rám hatással? Hogy Jane, vagy Edward vagy Aro nem tud…” – mondanivalóm tele volt kíváncsisággal. De kíváncsiságom ezzel kapcsolatban mulandó, mert rengeteg más érzelem is kavarog bennem.

Alice, a kérdést nagyon is érdekesnek találta. „Jasper, Bella – a képességével fizikailag befolyásolja a testet. Ő valóban megnyugtat, vagy felizgat. Ez nem illúzió. Én pedig az eredményét látom az eseményeknek, nem az okokat és a gondolatokat, maik alapján meghozzák a döntést. Ez az elmén kívül van, nem illúzió, ez egy valóság, vagy legalábbis egy változata. De Jane, Edward és Aro vagy Demetri – ők az elmén belül tudnak hatást elérni. Jane csak az illúzióját adja a fájdalomnak. Valójában nem bántja a tested, te csak képzeled a dolgokat. Érted, Bella? A te elméd van biztonságban. Senki nem tudja elérni az elmédet. Így nem csoda, hogy Arot érdekli a képességed és a jövőd.”

Rám nézett, hogy lássa tudtam-e követni a logikáját. Igazából a szavainak egy része elveszett, mintha csak átfutottak volna rajtam. Nem tudtam koncentrálni. De bólintottam. Nehéz úgy csinálni, mintha értettem volna.

Nem hitt nekem, simogatta az arcom és morajlott. „”azt akarja, hogy jól legyél Bella. Nem kell látnom, hogy tudjam. Kész vagy menni?”

„Még egy dolog. Kérdezhetek még valamit a jövőről? Nem konkrétumot, éppen csak egy áttekintést.”

„Nem vagyok a legjobb benne” – mondta kétkedve.

„Még mindig látsz engem vámpírként?”

„Oh, ez könnyű, biztos vagyok benne.”

Lassan bólintottam. Megvizsgálta az arcom, szeme kifürkészhetetlen. „Nem vagy biztos magadban, Bella?”

„Én, én éppen csak elgondolkodtam.”

„tudod, hogy mit akarsz Bella. Tudom. Ha megváltoztattad volna a döntésed, akkor látnám a változást… vagy a te esetedben a jövőd eltűnt volna.”

Sóhajtottam. „Nem akarom, hogy az megtörténjen.”

A karjait körém tekerte. „Sajnálom. Nem tudom teljesen átérezni a dolgot. Először Jasper arca jelent meg számomra, mint jövő, mindig tudtam, hogy ő az, aki nekem lett rendelve. De én boldog vagyok így. Sajnálom, hogy neked két jó lélek között kell választanod.”

Leráztam a karjait. „Ne sajnálj engem.” Ők voltak, akik szeretetet érdemeltek. Nem volt egyik, vagy másik. És egyszerűen nem tudtam választani közöttük – mindenképpen egy jó szívet fogok összetörni. „Megyek, törődök Charlieval.”

A teherautómmal mentem haza, ahol Charlie épp olyan gyanús tekintettel várt, ahogy arra Alice számított.

„Szia, Bella. Milyen volt a bevásárlós kirándulásod?” – üdvözölt, amikor beléptem a konyhába. A karjait a mellkasán keresztbe fonta, szeme az arcomon.

„Hosszú” – mondtam fáradtan. „Most értünk vissza.”

Charlie felbecsülte a hangulatom. „Csak találgatok, hogy akkor te már hallottál-e Jakeről?”

„Igen. Cullenékkal találkoztunk náluk. Esme mondta nekünk, hogy Carlisle és Edward hol van.”

„Jól vagy?”

„Aggódom Jake miatt. Amint készítettem ebédet, átmegyek La Pushra!”

„Mondtam, hogy azok a motorbiciklik veszélyesek. Remélem mostmár érted, hogy gyerekesen viselkedtél.”

Bólintottam, aztán elindultam a hűtőszekrény felé. Charlie leült az asztalhoz. Úgy láttam beszédesebb hangulatában van, mint általában.

„Nem gondolnám, hogy sokáig kéne aggódnod Jake miatt. Úgy láttam, hogy gyorsan visszatér az ereje.”

„Jake ébren volt, amikor ott voltál?” – kérdeztem és felé fordultam.

„Oh, igen, már ébren volt. Hallanod kellett volna – valójában jobb, hogy nem hallottad. Nem hiszem, hogy bárki is lett volna La Pushban, aki nem hallotta volna. Nem tudom hol tanulta ezeket a kifejezéseket, de remélem nem használja azokat a szavakat körülötted, amiket mondott.”

„Talán ma, ez megbocsátható neki. Hogy néz ki?”

„Kicsit zavart. A barátai vitték haza. Jó dolog, hogy olyan megtermett fiúk, mert így könnyen tudták szállítani. Carlisle azt mondta, hogy a jobb lábszára és a jobb karja eltörött. A teljes jobb oldala összezúzódott, amikor az az átkozott bicikli tönkrement.” – Charlie rázta a fejét. „Ha még egyszer meghallom, Bella, hogy te egy motoron utazol – „

„Ne aggódj Papa! Nem tudod, valóban úgy gondolod, hogy Jake jól van?”

„Persze Bella, ne aggódj. Elég jól volt hozzá, hogy ugrasson engem.”

„Kötekedett veled?” – visszhangzottam megdöbbenve.

„Igen – közben valaki anyját szidta és az Úr nevét is a szájára vette, mondta, „Azt mondta, hogy boldog lehetsz, mert a Cullen helyett ma ő engem szeret, huh, Charlie?”

Visszafordítottam a fejem annyira a hűtőszekrény felé…hogy ne láthassa az arcom.

„Én nem tudtam mit mondani. Edward érettem, mint Jacob, amikor a biztonságodról van szó, és mindent meg akar adni neked.”

„Jacob is éretten gondolkodik.” – motyogtam védekezően. „Biztos, hogy nem az ő hibája volt.”

„Hátborzongató nap volt a mai.” – elmélkedett Charlie egy perccel később. „Tudod, én nem vagyok egy babonás ember, de ez páratlan volt….Billy tudta, hogy ma valami rossz fog történni Jakekel. Egész reggel borzasztóan ideges volt. Nem hiszem, hogy bármit is hallott volna abból, amiket mondtam neki.”

„És akkor, mi volt hátborzongató – emlékszel, amikor február, március környékén sok bajunk volt a farkasokkal?”

Majdnem leejtettem a serpenyőt a konyhaszekrényről, az ijedtség elöntött egy-két pillanatra.

„Igen” – motyogtam.

„Reméltem, hogy nem lesz velük többet problémánk. Ma reggel, amikor a csónakban voltunk, és Billy nem igazán figyelt rám, vagy a halakra, akkor hirtelen, azt hiszem, hogy farkasok csaholását hallottam az erdőből. Több, mint egy farkast és nagyon hangosak voltak. Mintha éppen a faluban lettek volna. Hátborzongató volt, amikor Billy hirtelen megfordította a csónakot és a kikötő felé vette az irányt. Nem hallotta meg, amikor rákérdeztem, hogy mit csinál. A zajok abbamaradtak mielőtt kikötöttünk. De hirtelen Billy nagyon sietősre vette az utat, pedig még lett volna egy óránk. Motyogott valamit régi dolgokról…egy veszélyes játékról? Komolyan mondom Bella, hihetetlen volt. Szóval talált néhány nyomot, de nem vette tudomásul. A telefonon csüngött egész idő alatt, hívta Samet és Emilyt, és a barátját Quil nagypapáját. Nem egészen értettem, hogy mit akar tőlük – miért akar ilyen sűrgősen beszélni velük. Aztán hirtelen az a hang jött megint a házuk felöl. Soha nem hallottam még ilyesmit – a karjaim libabőrösek lettek. Kérdeztem Billyt – megpróbáltam túlkiabálni a zajt – azt hiszem nem jöhetett a hang távolabbról egy yardnál. Olyan volt mintha egy állat hatalmas kínok között lenne.”

Megborzongtam, de Charlie nem vette észre, mert nagyon belemerült a történetbe.

„Persze én elfelejtettem mindent egy percre, mert amikor odaértünk Jake otthon volt. Egy perccel azelőtt még a farkas csaholást hallottam, és akkor soha többé nem hallottam azt – Jake feküdt ott kínok között. Van tüdeje ennek a fiúnak.”

Charlie megállt egy perce, szeme komoly. „Vicces, hogy először láttam jó dolgokat is. Nem gondoltam volna, hogy valaha is megszabadulok a Cullenek elleni előítéleteimtől. De valaki felhívta Carlislet, és Billy igazán hálás volt neki, amikor jött. Úgy gondoltam, hogy Jakeket kórházba kellett volna vinni, de Billy otthon akarta tartani, és Carlisle egyetértett. Gondolom Carlisle tudja mi a legjobb. És azt ígérte, hogy ő majd kijár a házhoz.”

„És….” Megállt, mintha vonakodott volna. Sóhajtott, és folytatta. „És Edward igazán….rendes. Úgy láttam őszintén aggódott Jacobért – mintha csak a testvére lenne. Láttam a szemében…” – Chralie rázta a fejét. „Ő egy illedelmes srác, Bella. Megpróbálok emlékezni erre. Habár nem ígérek semmit.” – vigyorgott rám.

„Nem tudom, hogy tudod-e tartani.” – motyogtam.

Charlie kinyújtotta a lábábt és nyögött egyet. „Jó, hogy hazajöttem. Nem is hinnéd, hogy Billynél micsoda zsúfoltság van. Jake hét barátja bezsúfolta magát az elülső szobába – alig kaptam levegőt. Észrevetted már, hogy ezek a Quileute kölykök milyen hatalmasak?”

„Igen, észrevettem”

Charlie bámult rám, szeme hirtelen nagyon fókuszált volt. „Igazán, Bella, Carlisle azt mondta, hogy Jake nemsokára jól lesz. Azt mondta, hogy sokkal rosszabbul néz ki, mint amilyen. Tudja, hogy nem lesz semmi baj.” – bólintottam.

Jacob ezek szerint….nagyon is törékenynek nézett ki, amikor Charlie látta őt.

„Mindenhol be van kötözve – Carlisle azt, mondta nagyon gyorsan gyógyul és nem minden csontja van jó helyen. Az arca hirtelen sápadt lett, habár mélyen aludt. Törékeny. Hatalmas , de nagyon törékenynek nézett ki. Talán éppen csak képzeltem, de úgy tudtam, hogy egy-két törést kellett csinálni rajta. Bárcsak ott lehettem volna vele. Inkább fájdalmas. Először elhagyni az emberi érzéseket, ez egy igaz áldozta. Lehet, hogy nagyon sokat is elveszítek, Charlie ebédjét gyorsan letettem az asztalra, a könyöke mellé és az ajtó felé indultam.

„Ő, Bella? Tudnál várni még egy pillanatot?”

„Valamit elfelejtettem?” – kérdeztem a táynérjára nézve.

„Nem, nem. Én éppen…csak kérdezni akarok valamit.” – Charlie rosszallóan a padlót nézte. „Leülnél – nem lesz hosszú.” – Leültem vele szemben, a tekintete zavaros. Próbáltam koncentrálni. „Mit szeretnél Papa?”

„Ő, az a lényege Bella” – nyelt enyett. „Talán éppen csak úgy érzem…ezután a különös babonás nap után Billyvel. De nekem van ez az …érzésem. Úgy érzem…hamarosan el foglak veszíteni.”

„Ne légy ostoba papa!” – motyogtam bűnösen. „Te akartad, hogy iskolába járjak, nem?”

„Csak ígérj meg nekem valamit.”

Hezitáltam, hátha vissza akarom vonni. „Rendben…”

„Elmondod nekem, ha valami fontos történik? Mielőtt elmész vele a világ másik végébe, vagy valami hasonló?”

„Apa…” – sóhajtottam.

„Nekem fontos lenne. Nem fogok beleszólni. Éppen csak szólj nekem időben. Adj nekem esélyt, hogy elbúcsúzzak tőled.”

Lelki terror, feltartottam a kezem. „Ez butaság.. De ha téged egy boldoggá tesz…én megígérem.”

„Köszönöm Bella!” – mondta. „Szeretlek kölyök.”

„Én is szeretlek papa, nagyon is.” – megfogtam a vállát, és elmentem az asztaltól. „Szükséged van valamire, Billynél leszek.”

Hátranéztem, hogy mehetek-e. Ez éppen jó, éppen ezt kell tennem. Egész úton, mrogotam magamban La Push felé. Carlisle fekete Mercedese már nem állt Billy  háza előtt. Egy jó és rossz is. Nyilvánvaló, hogy nekem kettesben kellett Jacobbal beszélnem. De valahogy szerettem volna fogni Edward kezét is, ez kell, hogyha Jacob alszik. Lehetetlen. De elhibáztam Edwardot – nagyon hosszú délutánja lesz egyedül Aliceszel. A válaszom egészen nyilvánvaló lesz. Én már tudtam, hogy nem tudok élni Edward nélkül. De a tény az, hogy nem akartam fájdalmat okozni senkinek. Nyugodtan bekopogtam a bejárati ajtón.

„Gyere, Bella!” – mondta Billy. A teherautóm zaját nem nehéz felismerni. Hagytam magam.

„Helló Billy, felébredt?” – kérdeztem.

„Egy fél órával ezelőtt ébredt fel, közvetlenül mielőtt a doktor elment. Gondolom ő már nagyon vár téged.”

Hátráltam és vettem egy mély lélegzetet. „Köszi”

Tétováztam Jacob ajtaja előtt, nem tudtam, hogy kopogjak-e. Aztán eldöntöttem, hogy előbb bekukucskálok, - gyáva voltam – gondoltam talán visszaaludt. Talán csak kicsi több időt akartam. Kinyitottam az ajtót résnyire és hezitáltam. Jacob várt rám, szeme nyugodt és sima. A tekintete sivár, de gondosan elrejtette. Nem volt élet a sötét szemeiben. Nehéz volt a szemébe néznem, tudta, hogy szeretem őt. Több volt az ellentmondás, mint valaha gondoltam volna. Csoda, hogy még mindig ilyen erős, mint minden alkalommal. Örültem, hogy valaki gondosan betakarta egy paplannal. Jó volt, hogy nem látom a sérüléseit. Szépen nyugodtan becsuktam az ajtót magam mögött.

„Szia, Jake!” – suttogtam.

Nem válaszolt először. Nézte az arcom egy hosszú pillanatig. Utána, néhány erőfeszítéssel átrendezte a kifejezését, egy gúnyos mosolyba.

„Igen, gondoltam, hogy el fogsz jönni.” – sóhajtott. „Ma feltétlenül rosszabbra fordulnak a dolgok. Először rossz helyen vagyok, kihagyom a legjobb küzdelmet, és Seth kapta az összes dicsőséget. Leah egy idíóta, állandóan be akarja bizonyítani, hogy olyan szívós, mint mi és én olyan idióta voltam, hogy mentem megmenteni. És most ez.” – a bel kezével felém mutatott, ahol az ajtónál tétováztam.

„Hogy vagy?” – motyogtam. Micsoda hülye kérdés.

„Kicsit kábán. Dr. Cullen nem biztos benn, hogy mennyi fájdalomcsillapító kell nekem, így csak próbálgat. Azt hiszem, kicsit eltúlozta.”

„De nincsenek fájdalmaid.”

„Nem, legalább nem érzem a sérüléseimet.” – mondta mosolyogva, gúnyosan újra.

Beleharaptam az ajkamba. Nem akartam elkezdeni. Miért nem akar megölni senki, amikor meg akarok halni? A humor bal szemében elkezdett feloldódni és a szeme megtelt melegséggel. Összeráncolta a homlokát, aggódott.

„Te, hogy vagy?” – kérdezte, valóban aggódott. „Jól vagy?”

„Én?” – bámultam rá. Talán túl sok kábítószert kapott. „Miért?”

„Szóval, abban biztos voltam, hogy nem fog téged bántani, de nem voltam biztos benne, hogy jól vagy. Egy kicsit ideges voltam, és miattad aggódtam, amióta csak felébredtem. Nem tudtam, hogy meglátogathatsz vagy nem. A kihagyás rettenetes. Mi történt? Mit mondott neked? Sajnálom, ha szörnyű volt. Nem akartam, hogy egyedül menj keresztül ezen. Arra gondoltam, hogy…”

Hagyott nekem egy percet, hogy megértsem. Egyre inkább nehézkesen beszélt, és amit mondott. Gyorsan megpróbáltam megnyugtatni őt.

„Nem, nem Jake. Remekül vagyok. Nagyon is, tényleg. Persze nem volt semmi. Jól vagyok!”

Szeme kitágult, rémülten nézett. „Mi?”

„Nem volt rám dühös – nem volt dühös rád sem” Önzetlen volt, így még rosszabbul éreztem magam. Azt kívántam, hogy inkább kiabált volna velem, vagy hasonló. Nem érdemlem meg, hogy szeressen…nos, sokkal rosszabb volt, mintha kiabált volna. De nem csinált belőle gondot. Csak boldognak akar látni.”

„Nem volt dühös?” – kérdezte Jacob kétkedve.

„Nem. Ő….nagyon is nyugodt volt.”

Jacob bámult egy percig, és hirtelen rosszallta a dolgot. „Szóval, az átkozott!” – morogta.

„Mi a baj, Jake? Valamid fáj?” - kezeim haszontalanul csapkodtak, amíg én körülnéztem a gyógyszert keresve.

„Nem” – morgott egy undorodó hangszínben. „Nem hiszem el! Nem adott ultimátumot vagy bármit?”

„Nem – mi a bajod?”

Haragosan rázta a fejét. „Elszámoltam a reakcióját. A fene egye meg. Jobb, mint gondoltam!”

Ahogy mondta, noha bosszús volt, emlékeztetett engem Edward tiszteletére, amikor Jacobból hiányzott minden etika ezen a reggelen. Ez azt jelentette, hogy Jake még, próbálkozik még harcol. Megrezzentem, mintha belém szúrtak volna.

„Semmilyen játékot sem játszik Jake” – mondtam nyugodtan.

„Fogadjunk. Ő ízig-vérig keményen játszik, mint én, csak ő tudja, hogy mit csinál, én meg nem. Ez nem szemrehányás, mert ő jobban kezeli, mint én – nem lesz elég időm megtanulni az összes trükkjét.”

„Nem manipulál engem!”

„De igen. Amikor felébredsz, és látod, hogy milyen tökéletes, mire gondolsz?”

„Nem fenyeget azzal a legkevésbé sem, hogy megöli magát, ha nem csókolhat meg.” – mondtam. Amint kimondtam a szavakat bosszús lettem. „Várj. Nem színlel. Káromkodtam magamban, nem akartam erről semmit sem mondani.”

Vett egy mély lélegzetet. Amikor beszélni kezdett, nyugodt volt. „Miért nem?”

„mert nem azért jöttem ide, hogy szemrehányást tegyek!”

„Ez igaz”, mondta egyhangúan. „tudom”

„Semmi baj Jake. Nem vagyok dühös.”

Mosolygott. „Ez nem gond. Tudtam, hogy megbocsátanál nekem, és boldog vagyok, hogy megtettem. Legalább ennyi jutott nekem. Legalább láttam, hogy szeretsz engem. Ez már valami.”

„Tényleg? Ez valóban jobb, mintha még sötétben tapogatóznál?”

„Nem gondolod, hogy tudnod kellett hogyan érzel – nem jó, hogy már nem érhet meglepetés, hogy tévedtél, amikor már egy vámpír felesége leszel? ”

Ráztam a fejem. „Nem – nem jobb így. Azt hiszem neked jobb. Neked lesznek a dolgok jobbak vagy rosszabbak, amikor tudod, hogy szeretlek?” Akkor is, ha nem teszel különbséget, akár így, akár úgy. Jobb lett volna ha, nem lett volna könnyebb neked, ha sohasem tudtad volna meg?

Komolyan vette a kérdésem, mint amilyennek szántam, óvatosan gondolkodott mielőtt válaszolt.     

„Igen, ezt jobb tudni.” – döntött végül. „Az a helyzet…mindig történhetnek csodák és máshogy is dönthettél volna. Most már mindent tudok. Megtettem mindent, amit tudtam.” – bizonytalanul vett egy mély lélegzetet, és lehunyta a szemét.

Ez alkalommal nem tettem meg – nem tudtam – ellenállni a kényszernek, hogy ne bántsam. Keresztülsétáltam a szobán, és a fejéhez térdeltem, féltem mellé ülni, mert nem tudtam hol vannak a sérülései, óvatosan megérintettem az arcát a homlokommal. Jacob sóhajtott és megérintette a hajam, ott tartott.

„Sajnálom, Jake.”

„Mindig is tudtam, hogy nekem van kevesebb esélyem. Nem a te hibád , Bella.”

„Nem, te nagyon is.” – sóhajtottam. „Kérlek”

Megrángatott, hogy lássa az arcom. „Mit?”

„Az én hibám. Én vagyok a hibás, hogy nemet tudok mondani.”

Vigyorgott. De a szemén nem látszott vidámság. „Te meg akarsz vigasztalni?”

„Tulajdonképpen…azt hiszem.”

Összezárta a száját, és kimérten figyelt rám. Egy mosoly villant keresztül az arcán, és akkor átütött egy heves, haragos tekintetbe.

„Megbocsáthatatlan, hogy visszacsókoltál.” – köpte a szavakat. „Nem gondoltál rá, hogy mik lesznek a következmények, talán el kellene gondolkodnod rajta, hogy mi a helyes.”

Összerezzentem és bólintottam. „Sajnálom.”

„A sajnálattól nem lesz jobb, Bella. Mit gondoltál?”

„Nem tudom.” – suttogtam.

„Azt kellett volna mondanod, hogy menjek meghalni. Ezt akartad.”

„Nem Jacob.” – nyöszörögtem, harcoltam a könnyeim ellen. „Nem. Soha!”

„Te sírsz?” – követelte, hangja hirtelen megint normális volt. Türelmetlenül rángatózott az ágyon.

„Igen” – motyogtam, gyengén nevetve magamon, és hirtelen zokogás lett a könnyeimből. Felemelkedett, lerúgta a takarót a lábáról, az ágy legtávolabbi részére, mintha fel akarna állni.

„Mit csinálsz?” – követeltem a könnyeimen keresztül. „Feküdj le, te idióta, meg fogsz sérülni!”

Felugrottam és meglöktem a vállait. Megadta magát és zihálva visszarogyott az ágyra, de megragadott a derekam körül és lerántott az ágyra, az oldalához húzott. Odabújtam hozzá, nehéz volt elfojtanom az ostoba zokogást, a forró bőrében.

„Nem tudtam, hogy sírni fogsz, nem akartam.” – motyogta. „Éppen csak azért mondtam azokat a dolgokat, mert azt akartad. Nem gondoltam komolyan.” – kezeivel a vállamat dörzsölte.

„tudom.” – vettem egy mély lélegzetet, nehéz türtőztetni magam. Hogyan hagyhatnám abba a sírást, mikor igaza van? „Attól még minden igaz. Köszi, hogy kimondtad.”

„Megtennél valamit?”

„Persze, Jake.” – próbáltam mosolyogni. „Amit csak akarsz.”

„Ne aggódj Bella, drágám. Minden kialakul.”

„nem tudom hogyan.” – motyogtam.

Megveregette a fejemet. „Azt akarom, hogy jól legyél, boldogan.”

„Több próbálkozás?” – csodálkoztam, felbillentettem a fejem annyira…hogy lássam a szemét.

„Talán” – nevetett egy kis erőfeszítéssel, és akkor összerezzent. „De megpróbálom.” – rosszaltam. 

„Ne légy ilyen borúlátó,” – panaszkodott. „Bízz bennem kicsit jobban.”

„Mit értesz az alatt, hogy jól lesz?”

„Hogy a barátod vagyok, Bella” – mondta nyugodtan. „Nem kérek többe, mint ezt.”

„Azt hiszem ehhez túlságosan késő Jake. Hogyan lehetünk barátok, amikor mi szeretjük így egymást?”

Nézte a plafont, bámulta, mintha valamit onnan olvasott volna. „Talán….ez egy, egy hosszú távú barátság.”

Összekoccantottam a fogaimat, örültem, hogy nem látja az arcom, küzdöttem a zokogás ellen, ami újra fenyegetett. Erősnek kellett lennem, de nem tudtam, hogy hogyan…

„Emlékszel a történetre a Bibliában?” – kérdezte Jacob hirtelen, még mindig a plafont bámulva. „Egy királyról és két asszonyról, aki a babáért harcol?”

„Persze, Salamon Király!”

„Igen. Salamon Király” – ismételte. „és azt mondta, hogy a gyereket vágják ketté… de ez csak egy próba volt. Azt akarta látni, hogy ki akarja a babát védeni.”

„Igen, emlékszem.”

Az arcomra nézett. „Nem akarom, hogy két részre szakadj Bella.”

Értettem, hogy mire gondol. Arról beszélt, hogy ő szeret engem a legjobban, és a megadása bizonyítja. Én gondolkodtam, hogy hogyan védjem meg Edwardot,  el akartam mondani Jacobnak, hogy Edward is ugyanezt tenné, ha hagynám. Én voltam az, aki nem akart lemondani az igényeiről. De nem kezdtem el bizonygatni, nem akartam több sérelmet okozni neki. Becsuktam a szemem és próbáltam a fájdalmam kontrollálni. Nem tudtam mit tegyek.

Csendben voltunk egy pillanatig. Láttam rajta, hogy arra vár, hogy mondjak valamit. Nehéz volt gondolkodni, hogy mit is mondjak.

„Elmondjam, hogy mi volt a legrosszabb?”  -kérdezte hezitálva, amikor nem mondtam semmit.

„Elmondod? Azt akarom, hogy jól legyél.”

„Lehet, hogy az segít?” – suttogtam.

„Lehet. Azzal nem tudsz bántani.”

„Akkor mi volt a legrosszabb rész?”

„A legrosszabb rész, hogy mi lesz.”

„Erőm lesz” – sóhajtottam.

„Nem” Jacob rázta a fejét. „Az rendben lesz, Bella. Az a rész könnyű lesz nekünk – kényelmes, mint a légzés. Ez az életed természetes részére nem igaz…” – bámult egy pillanatra a semmibe, és én vártam. „A világ megváltozik, ahol nem voltak szörnyek és nem volt bűvös…”

Tudtam mire gondol, és hogy igaza van. Ha a világ egy normális hely lenne, akkor Jacob és én együtt lennénk. És boldogok lennénk. Ő volt a lelki társam a világon – és tudtam, hogy ő lett volna a társam is, ha valami erősebb nem akadályozta volna meg, valami erős,ami az ésszerű világban nem létezne. Arra gondolt Jacob? Hogy a lelki társnak kéne felül kerekedni? Az hiszem ezt gondolta. Két jövő, két lelki társ…sok másik személy. Ez így tisztességtelen. És nem én vagyok az egyetlen, aki megfizet ezért. Jacob fájdalma túl magas árnak tűnt. Szörnyű volt az árra gondolni, nem csoda ha megingottam, ha nem vesztettem volna el Edwardot egyszer. Ha én nem tudnám, hogy nem tudok élni nélküle. Nem lettem volna biztos. Az ismerete ennek nagyon mélyen érintett engem, nem tudtam elképzelni az életet nélküle.

„A szeretete meggyógyít téged, Bella” – hangja még szelíd, nem válságos. „Én tudom, hogy nem tudsz nélküle élni. Már késő. De én mindig itt leszek neked. Olyan mint egy drog, olyan vagy mint a levegő, a nap.”

A szája sarkát felém fordította egy félmosolyban. „Erre gondolok, ha rossz napom van. Az én napom. Te vagy a felhők fölött.” – sóhajtott. „tudom kezelni a felhőket. De nem tudok megbirkózni egy napfogyatkozással.”

A szemébe néztem, és a kezem az arcára tettem. Kifújta a levegőt az érintésemre és behunyta a szemét. Nagyon nyugodt volt. Egy percig hallgattam a szívverését, ami lassú és egyenletes volt.

„Mond el nekem a legrosszabb részt. – suttogta.

„Úgy gondolom, hogy ez egy rossz ötlet.”

„Kérlek”

„Fájni fog neked.”

„Kérlek”

Hogyan tagadhatnék meg bármit is egy ilyen helyzetben?

„A legrosszabb rész…” – tétováztam, és akkor a szavak kitörtek belőlem. „A legrosszabb rész az egészben – Egész életünkben. És akarom a rosszat, Jake, mindet akarom. Akarok itt maradni és soha nem mozdulni. Téged akarlak szeretni és boldoggá tenni. És nem tudlak, ez megöl engem. Én szeretem Samet és Emily, Jake – én soha nem választanék mást. Semmin sem tudnék változtatni. Talán ezért harcolok ellened ilyen keményen.”

Láttam, hogy nagyon koncentrál a légzésére.

„Tudtam, hogy nem kéne elmondanom.”

Lassan rázta a fejét. „Nem. Örülök, hogy megtetted. Köszönöm.” – megcsókolta fejem búbját, és sóhajtott. „Most már minden rendben lesz.”

Felnéztem és mosolygott.

„Tényleg férjhez akarsz menni hozzá, huh?”

„Nem kell erről beszélnünk.”

„tudni szeretnék néhány részletet. Nem tudom, mikor beszélgetünk újra.”

Vártam egy percet mielőtt meg tudtam szólalni. Amikor biztos voltam benn, hogy a hangom nem csuklik el, válaszoltam a kérdésére.

„Szinte lehetetlen az ötlet…de igen. Egy csomó érv mellette szól. Miért ne?”

Jake bólintott. „Ez igaz. Ez nem olyan nagy dolog – viszonylag.” – hangja nyugodt. Nagyon gyakorlatias. Kíváncsian bámultam rá, hogyan reagál igazából. Találkozott a szemünk egy pillanatra, aztán elfordult. Vártam a szavaimmal, amíg a légzése lenyugodott.

„Igen. Viszonylag.” – értettem egyett.

„Mennyi idő múlva?”

„Ez attól függ, hogy Alice mennyi ideig húzza az esküvői előkészületeket.” – elnyomtam egy nyögést, képzelem Alice mit fog művelni.

„Előtte vagy utána?” – kérdezte nyugodtan.

Tudtam, hogy mire gondol. „Utána.”

Bólintott. Ez kicsit megnyugtatta. Gondolom mennyi álmatlan éjszaka gondolt az átváltozásomra.

„Nem félsz?” – suttogta.

„De igen.” – suttogtam vissza.

„Mitől félsz?” – alig hallottam mit mond, olyan halk volt. A kezeimet bámulta.

Próbáltam nyugodt hangot megütni, de nem igazán sikerült. „Soha nem voltam egy mazochista típus, így nem igazán várom a fájdalmat. És szeretnék magamból is minél többet megtartani – én nem akarom, hogy szenvedjen velem ő is, de nem hiszem, hogy ezt meg tudom akadályozni. Aztán a kapcsolatom Charlieval és Reneevel…. És akkor utána, remélem, hogy tudom magam kontrollálni. Talán olyan nagy fenyegetés leszek, hogy a csapat is veszélyben lesz miattam.”

Kifogásoló arccal nézett rám. „Megállítalak, mielőtt bárkit bánthatnál közülük.”

„Köszönöm.”

Mosolygott egyet, és akkor rosszal. „de ez nem veszélyesebb, mint az? Minden történet, azt beszélik, hogy túlságosan nehéz…ők elvesztik az ellenőrzésüket…az emberek meghalnak. …” – nyelt egyet.

„Nem. Nem attól félek. Buta Jacob – te attól félsz, hogy hiszek a vámpírtörténetekben?”

Nyilvánvalóan nem érdekelte, hogy megpróbáltam elviccelni.

„Szóval, egyébként a sorsom felől aggódom. De minden összeáll a végén.”

Vonakodva bólintott, és tudtam, hogy a legkevésbé sem ért egyet velem. Kinyújtottam a nyakam, hogy a fülébe tudjak suttogni, az arcom a meleg bőrére fektettem. „Tudod, hogy szeretlek!”

„Tudom.” – mondta, karjait megszűkítette a derekam körül. „Azt hiszem, hogy csak ennyit kívánhatok.”

„Igen”

„Mindig ott leszek a háttérben, Bella” – megígérte, ellazította a hangsúlyát, és meglazította a karját. Megrángattam egy rossz érzése volt ez az elvesztésnek, az érzés, hogy elválunk és egy része maga mögött hagy, ott álltam az ágy mellett.

„Mindig van egy tartalék választásod, ha akarod.”

Megpróbáltam mosolyogni. „Még akkor is, ha a szívem már nem ver?”

Visszavigyorgott. „Te tudod, gondolom talán még igen – talán. Azt hiszem, attól függ, hogy mennyire leszel büdös.”

„Visszajöjjek meglátogatni téged, vagy inkább ne tegyem?”

„Gondolkozom rajta és majd válaszolok – mondta – lehet, hogy társaságra lesz szükségem, mert előbb vagy  utóbb meg fogok őrülni a magánytól. A vámpír szupersebész szerint addig kell feküdnöm, amíg meg nem engedi, hogy felálljak innen. Az hosszú idő lesz. A csontok jól kell, hogy összeforrjanak.”

„Legyél jó kisfiú, és hallgass Carlislera. Hamar meg fogsz gyógyulni.”

„Persze, persze.”

„Vajon….vajon mikor történik meg? – gondolkoztam hangosan – A találkozás azzal a lánnyal, aki neked van teremtve.”

„Ne nagyon reménykedj, Bella – Jacob hangja hirtelen szomorú lett – bár számodra az nagy megkönnyebbülés lenne.”

„Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem. Azt fogom gondolni, hogy az a lány túl jó hozzád. Vajon mennyire fogok szenvedni a féltékenységtől…?”

„Azt szívesen megnézném.” – vallotta be.

„Szólj, ha szeretnéd, hogy visszajöjjek meglátogatni, és máris jövök.” – ígértem.

Jacob nagyot sóhajtott, és felém tartotta az arcát egy csókot kérve. Közelebb hajoltam hozzá, és lágyan megpusziltam.

„Szeretlek Jacob!”

„Én még jobban szeretlek” – válaszolta könnyedén nevetve.

Nézett engem amíg kiértem a szobájából, egy kifürkészhetetlen kifejezéssel a fekete szemeiben.

 

Oldal: 26.fejezet
Twilight-New Moon-Eclipse-Breaking Dawn - © 2008 - 2024 - minden-ami-twilight.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat