21.NYOM

 

Utáltam egyetlen percet is az alvásra pazarolni éjszaka, de ez elkerülhetetlen volt.  A nap fényesen ragyogott az ablakokból álló falon kívül, amikor felébredtem, az apró felhők túlságosan gyorsan repültek át az égbolton.  A szél szinte letarolta a  fák tetejét, mintha az egész erdőt félre akarná söpörni.

 

Edwárd egyedül hagyott, hogy felöltözhessek, és hálás voltam neki, hogy gondolt rá. A terveim valahol szörnyen félrecsúsztak múlt éjjel, meg kell értenem a következményeket. Arra gondoltam, hogy amint lehet visszaadom a „személyes” gyűrűt, ha megtehetem anélkül, hogy megbántsam az érzéseit, a bal kezemet sokkal nehezebbnek éreztem, mintha meg sem mozdulna, mintha csak láthatatlan lenne.

 

Nem kellett volna, hogy ez bántson engem, gondolkodtam. Ennél volt egy sokkal nagyon dolog – a Vegasi utunk. Talán a régi farmer helyett jobb ruhába is mehetnék – viselhetnék egy régi melegítőt. Az ünneplés nem tarthat sokáig, nem lehet több 15 percnél, igaz? Akkor talán tudom kezelni majd a helyzetet.

 

És, majd ha végeztünk, teljesül a megállapodásunk azon része, amit ő támasztott követelményként. Erre fogok gondolni, és elfelejtem a többit.

Azt mondta, nem kell senkinek elmondanom, és azt terveztem, hogy tőle is ezt kérem. Természetesen nagyon buta dolog volt tőlem, hogy Alicet kihagytam a számításból.

A Cullen család délkörül ért haza. Valami új, szakszerűség érződött körülöttük a levegőben és ez visszarántott engem a szörnyű valóságba, ami várt ránk.

 

Úgy látszott Alicnek szokatlanul rossz napja van. Teljesen normálisnak tartottam a hangulatát, mivel az Edwárdhoz intézett első szavaival, a farkasokkal való munkát ecsetelte.

„Azt hiszem” –olyan arcot vágott, mintha bizonytalan szót használta volna.-„Jobban teszitek, ha meleg holmikat is pakoltok a hideg idő miatt, Edwárd. Azt nem látom pontosan, hogy hova mentek, mivel a délutánt avval a kutyával töltitek. De a közelgő vihar, különösen rossz, mindkét területnek egyaránt.

Edwárd biccentett.

 

„Havazni fog a hegyekben.”figyelmeztette Alice.

„Aha, hó,”motyogtam magamnak. Június volt, az ég szerelmére.

„Húzz fel egy kabátot,” mondta Alice. Hangja barátságtalan volt, ami meglepett engem. Megpróbáltam olvasni az arcáról, de elfordult.

 

Edwárdra néztem, ő mosolygott, bármi bántotta Alicet, őt nagyon mulatatta. Edwárd több mint elegendő kemping cuccot választott, a Cullensek voltak a legjobb vásárlói a Newton boltnak. Legurított egy hálózsákot, egy kis sátrat, és néhány csomagot, ami az élelmet tartotta szárazon – kuncogott, amikor látta arcomon a reakciót – és mindent bepakolt egy hátizsákba.

 

Alice csodálkozott, hogy mit kerestünk a garázsban, szó nélkül nézte Edwárd ténykedését. Edwárd nem vett róla tudomást. Amikor végzett a pakolással, odaadta a telefonját.

„Miért nem hívod fel Jacobot, hogy kb. egy óra múlva nála leszünk. Tudja, hol kell találkoznunk.”

Jacob nem volt otthon, Billy megígérte, hogy amint talál egy elérhető vérfarkast, hogy átadja az üzenetet, hívni fog.”

„Nem kell aggódnod Charlie miatt, Bella”mondta Billy.” Tudom, hogyan tartsam a felügyeletem alatt.”

„Igen, tudom, hogy Charlie jól lesz.” A fia biztonságáról nem voltam ennyire biztos, de ezt nem mondhattam.

„Bárcsak velük lehetnék a bajban ma este.” Kuncogott Billy sajnálkozva. „Öreg ember a bajban, Bella.”

A harc iránti belső kényszer valószínű az Y kromoszóma sajátossága volt. Ebben mind hasonlítottak.

„Jó szórakozást Charlieval.”

„Sok szerencsét Bella, válaszolta”És… kérlek vigyázz, a Cullenekre a kedvemért.”

„Úgy lesz,”lepődtem meg a kérésen.

Amikor visszaadtam a telefont Edwárdnak, láttam, hogy ő és Alice néma párbeszédet folytatnak valamiről. Alice bámulta őt, szemében védekezéssel.  Amikor Edwárd visszafordult, boldogtalanabb volt, mint Alice szerette volna.

„Billy kérte, hogy mondjam meg neked, hogy sok szerencsét.”

„Kedves tőle, mondta Edwárd, távolabb húzva Alictől.

„Bella, beszélhetnék veled négyszemközt egy percet? Kédezte Alice kedvesen.

„Nehezebbé teszed az életemet Alice, mintsem kellene. Sziszegte Edwárd a fogain keresztül „Igazán kérlek, hogy ne tedd.”

„Ez nem rólad szól Edwárd.” Mondta sötéten

Edwárd felnevetett. Valami vicces volt a válaszában.

„Nem az.”mondta Alice” Ez női dolog.”

Edwárd helytelenítette ezt.

„Had beszéljek vele”mondtam neki. Kíváncsi voltam.

„Te kérted, mormogta. Ismét felnevetett- kevésbé mérgesen, - és kifordult a garázsból.

Alice felé fordultam, aggódtam, de ő nem nézett rám. Nem múlt még el a rosszkedve. Leült a Porsheja motorháztetejére, az arca szomorú volt. Követtem és leültem mellé.

„Bella?” kérdezte szomorúan, majd távolabb dőlt, és ismét visszatért mellém. Annyira szomorú volt a hangja, hogy késztetést éreztem rá, hogy vigasztalóan átöleljem.

„Mi a baj Alice?”

„Szeretsz te engem?”kérdezte még mindig szomorúan.

„Természetesen. De ezt te is tudod.”

„Akkor miért látom, hogy Vegasba szöksz, hogy férjhez menj nélkülem?”

„oh. Motyogtam, elpirulva. Láttam mennyire megbántottam az érzéseit, és magamat vádoltam.”Tudod mennyire, utálom a nagy ünnepléseket. Ez Edwárd ötlete volt, különben is.”

„nem érdekel, hogy kinek az ötlete volt. Hogy teheted ezt velem? Ez Edwárdtól nem meglepő, de tőled nem vártam. Úgy szeretlek, mintha az édes húgom lennél.”

„Én is Alice, a testvérem vagy.”

„Szavak!”vont vállat

„Rendben, gyere. Nem lesz sok látnivaló.”

Lassan elhúzta a száját.

„Mi van?” kérdeztem

„Mennyire szeretsz engem, Bella?”

„Miért?”

Védekezően nézett rám, hosszú, fekete szemöldökét összehúzta, szája széle legörbült. Szívszaggatóan nézett rám.

„Kérlek, kérlek, kérlek,”suttogta.”Kérlek Bella, kérlek, ha tényleg szeretsz…Kérlek, engedd, hogy megszervezzem az esküvődet.”

„óh, Alice” nyögtem fel, ellöktem magam és felálltam.”Nem! Ne tedd ezt velem!”

„Ha tényleg, igazán szeretsz Bella.”

Keresztbefontam a karjaimat a mellkasom előtt.”Ez nem szép tőled.” És Edwárd kérése számít egyedül a számomra.”

„Garantálom, hogy Edwárd is jobban szeretné, ha ilyen hagyományos esküvőtök lenne, még ha neked nem is mondja. És Esme - mit gondolsz,hogyan fogja magát érezni!”

Felnyögtem.”Inkább néznék szemeb az újszülöttekkl egymagam.”

„Jövök neked egy évtizedig.”

„Inkább egy évszázadig!”

Felcsillant a szeme.”Ez igent jelent?”

„Nem! Nem akarom ezt csinálni!”

„Semmi mást nem kell tenned, minthogy sétálsz pár métert, és ismétled, amit a pap mond.”

„Pfúj!”

„Kérlek? Kezdte újra”Kérlek, kérlek, kérlek, kérlek, kérlek?”

„Soha, de soha nem fogom ezt megbocsátani neked Alice.”

„Oké”tapsolt.

„Ez még nem jelent igen.”

„De talánt,”énekelte

„Edwárd! Kiabáltam ki a garázsból.”Tudom, hogy hallasz. Gyere ide.” Alice közvetlen mögöttem állt, szorosan tartva.

„Kösz szépen Alice,” mondta Edwárd fanyarul, mögülünk feltűnve.

Meg akartam mondani a magamét, de annyira aggódó és szomorú volt az arca, hogy nem tudtam beszélni a bajomról. Átkaroltam, eltakarva az arcomat, csak hogy elrejtsem a harag könnyeit. „Vegas” ígérte Edwárd

„Semmi esélyed,”kárörvendett Alice.”Bella soha nem tenné meg ezt velem. Tudod, Edwárd, mint testvér olykor kiábrándító vagy.”

„Ne mond, morogtam le”Ő megpróbál boldoggá tenni, nem úgy, mint te.”

„Én is próbállak boldoggá tenni, Bella. Csak tudod, én jobban tudom, hogy mi tesz téged boldoggá…hosszútávon. Meg fogod még köszönni ezt nekem. Lehet, hogy nem 50 év múlva, de egyszer.”

„Nem gondolod, hogy lesz olyan nap, amikor én kérem, hogy ezt tedd meg értem, Alice,, el fog jönni, hidd el.”

Ezüstösen felkacagott.”Nos akkor megmutatod a gyűrűdet?”

Grimaszoltam, majd gyorsan felemeltem a bal kezemet.

Hú. Nem hittem, hogy rajtad van…lemaradtam valamiről?”kérdezte. egy fél percig koncentrált, mielőtt megválaszolta volna saját kérését.”Nem. Még lesz esküvő.”

„Bella, megállapodott az ékszerbolttal.”magyarázta Edwárd.

„Tessék, egyel több gyémánt?”szerintem jósok gyémánt van a gyűrűn, az én állásom az, hogy egy-„

„Elég lesz Alice” Szakította félbe Edwárd Alice mondandóját. Az út, tőle függ…ismét vámpírnak látszott.”Késésben vagyunk.”

„Nem értem. Mi van a gyémántokkal?” kérdeztem

„Talán beszéljük ezt meg később, mondta Alice”Edwárdnak igaza van - ideje indulnotok. Ideje túrázni,és felállítani a csapdát, mielőtt kitör a vihar.”mondta összeráncolva a szemöldökét, izgatottsága idegesnek tűnt. „Ne felejtsd el a bundádat Bella. Úgy tűnik… hihetetlenül hideg lesz.”

„Már eltettem.”biztosított Edwárd.

 

„Legyen szép az estétek, mondta búcsúzóul.

Kétszer olyan messzinek tűnt a túra helyünk, mint általában, Edwárd kerülőutat választott,hogy elrejtse az illatomat,hogy Jacobnak ne kelljen később foglalkozni vele.

A karjaiban vitt, a hátizsákot én fogtam. A gleccser legtávolabbi pontjánál óvatosan letett a lábaimra.

„Minden rendben. Csak menj észak felé az úton, amennyire közel csak lehet. Alice adott egy tiszta képet az ő útjukról, és nem fog sok időbe telni, hogy keresztezzük azt.”

„Észak?”

Mosolyogva mutatott a helyes irányba.

Az erdőben barangoltam, elhagyva a tiszta furcsa sárga fényű napot a hátam mögött. Talán Alice tévedett a havat illetően. Legalábbis reméltem. Az ég sokkal tisztább volt, noha a szél vadul táncolt az üres helyek fölött. A fák között melegebb volt,de Júniushoz képest hideg volt-még hosszú ujjú ingben, pulóverben is. Lassan sétáltam, tapogatózva valami után, nyomokat hagyva a durva fakérgen, nedves páfrányon, az elterülő sziklákon.

Edwárd velem maradt,párhuzamosan haladva pár méterrel odébb.

„Jól csinálom?”kérdeztem.

„Tökéletesen.”

Támadt egy ötletem.”Ez segíthet? Túrtam bele hajamba, eldobva néhány kihullott hajszálat.

„Igen ez erősíti a nyomot. De nem kell kitépned a hajadat Bella. Minden rendben lesz.”

„Van néhány rendkívüli tartalékom.”

Egy árny suhant el a fák között, és azt kívántam bárcsak közelebb mehetnék Edwárdhoz., hogy megfoghassam a kezét. Eldobtam még néhány hajszálat.

„Nem kell hagynod, hogy Alice beleszóljon a döntésedbe, ugye tudod?”mondta Edwárd.

„Ne aggódj miatta Edwárd. Nem foglak faképnél hagyni az oltár előtt, ígérem.” Egy kósza érzés azt sugallta, hogy Alice sem hagyná ezt, mivel nem tűrt ellenkezést, ha valamit akart, és persze én voltam a hab a tortán.

„Nem emiatt aggódom. Azt szeretném, hogy úgy legyen, ahogyan te szeretnéd.”

Elengedtem egy sóhajt. Megbántom, ha elmondom neki az igazat - ami nem igazán számított

, mivel így is elég sok veszély vett körül.

„Nos, ha megkapja, amit szeretne, még mi is megtehetjük. Csak mi. Emmett szerezhet egy engedélyt, az interneten.

Kuncogtam.”Ez jobban hangzik. Nem tűnne olyan hivatalinak, ha Emmett olvasná fel az esküt. Meg emelné az esemény fényét. Egy nehéz percig feszült volt az arcom.

„Nézd, mondta mosolyogva.”Mindig van kompromisszumra lehetőség.”

Elérkezik az a pont, ahol az újszülött sereg biztosan keresztezni fogja a nyomomat, de Edwárd  nem türelmetlenkedett. Kicsit hátra maradt, ugyanerre késztetve engem is. Hasonlóan gondolkodtam. Már majdnem a tisztáson voltunk, amikor elestem. Tisztán láttam a vad szakadékot, talán ennek köszönhető, hogy túl buzgó lettem és elfelejtettem a lábam elé nézni.

Megkapaszkodtam, mielőtt a fejem bevágtam a volna egy közeli fa kemény törzsébe, de kezem alatt egy apró ágacska eltört és megsértette a tenyeremet.

„Áu! Hihetetlen!”motyogtam

„Jól vagy?”

„Remekül. Maradj, ahol vagy. Vérzem. Párperc és eláll.”

Figyelmen kívül hagyta amit mondtam és még mielőtt befejezhettem volna már mellettem áll.

„Van elsősegély doboz a csomagban”- mondta és visszament a hátizsákhoz.”Volt egy olyan érzésem, hogy szükségünk lesz rá.”

„Nem olyan vészes. El tudom én is intézni. –nem kell, hogy kényelmetlenül érezd magad.”

„Nem érzem kényelmetlenül magamat,”mondta nyugodtan”Engedj, ide kitisztítom.”

„Várj, támadt egy ötletem.”

Anélkül, hogy ránéztem volna a vérre, a számon keresztül véve a levegőt, épp időben, mielőtt a gyomrom felfordult volna, véres kezemet a sziklának nyomtam.

„Mit csinálsz?”

„Jasper szeretni fogja ezt, motyogtam magamnak. Majd mindenhez odanyomtam vérző tenyeremet.”Fogadni mernék, hogy megteszi majd a hatását.”

Edwárd sóhajtott.

„Tartsd benn a levegőt.”mondtam neki.

„Én jól vagyok.”Csak azon gondolkodom, hogy nálad elmentek otthonról.”

„Én csak ennyit tehetek. Jó munkát akarok végezni.”

Miközben beszéltem még megfogtam az utolsó fatörzset, majd egy páfrányra tettem a kezemet.

„Te tudod, biztosított Edwárd,”Az újszülöttek megvadulnak majd, és Jesper le lesz nyűgözve az aláírásodtól. Na had nézzem meg a kezedet. – jól bekoszoltad a vágást.”

„Had csináljam én kérlek.”

Megfogta a kezem és mosolyogva megvizsgálta. „Már nem zavar.”

Óvatosan néztem rá, miközben megtisztította a sebet, igyekeztem másra koncentrálni, ami nem okoz gondot. Normálisan lélegzett, ugyanazzal az apró mosollyal az arcán.

„Miért nem?” kérdeztem végül, amikor már a kötszert simította a tenyeremre.

Vállat vont. „Túl vagyok rajta.”

„Te…túl vagy rajta?Mikor?Hogyan?” Megpróbáltam visszaemlékezni az utolsó alkalomra, amikor visszatartotta a közelemben a lélegzetét. Csak a múlt szeptemberi szülinapi bulim jutott az eszembe. Edwárd összeszorította a száját, miközben a szavakat kereste „24 órával később kezdődött, amikor azt hittem, hogy meghaltál,Bella. Ez sok dologban megváltoztatta a nézeteimet.”

„Megváltozott az illatom hatása?”

„Nem mondhatnám. De…amikor megtapasztaltam, hogy milyen lenne nélküled, hogy elveszítettelek…megváltozott a reakcióm. Az egész eltűnt, a félelem a dolgoktól.”

Nem tudom, hogy mit mondhatnék erre.

Mosolygott arckifejezésemen. „Feltételezem, hogy jól választottad meg a nevelési módszeredet.”

A szél szétszakította a mondatot, majd az arcomba fújta a hajamat,megborzongatva ezzel.

„Minden rendben van,” mondta belenyúlt a csomagba.”Befejezted a munkádat.”Elővette a télikabátomat a zsákból, és gyengéden a felhúzta a kezeimre.”Ez rajtunk már nem múlik. Menjünk kempingezni!”

Felnevettem a gúnyolódástól a hangjában.

„Hol találkozunk Jacobbal?”kérdeztem.

„Pontosan itt.” Mutatott a közvetlenül előttünk levő fára, amelynek árnyékából előtűnt Jacob.

Nem kellett volna, hogy meglepjen, hogy emberként látom de a nagy vöröses-barna farkast vártam. Jacob, mintha megint magasabb lett volna, mint ahogy emlékeztem rá, az én őrült barátom, aki semmiből nem csinált problémát. Keresztbefonta karjait bronz barna mellkasa előtt, a kabát volt, ami először feltűnt rajta.  Kifejezéstelenül nézett minket.

Edwárd szája szöglete lekonyult.”Szerinte lett volna jobb út is ennél.”

„Már túl késő,”motyogtam

Sóhajtott.

„Hello Jake,”üdvözöltem, ahogy közelebb értünk.

 „Szia,Bella.”

„Hello,Jacob.”mondta Edwárd

Jacob figyelmen kívül hagyott minden jó modort. „Hova vigyem?”

Edwárd elővette a térképet a zsákjából, és oda adta neki. Jacob szétnyitotta azt.

„Most itt vagyunk,”Bökött egy pontra Edwárd. Jacob automatikusan visszahúzta a kezét, és csak magára figyelt. Edwárd nem tett rá megjegyzést.

„És ide kell felvinned,”mutatta a kanyargó utat Edwárd a papíron. „Nagyjából 9 mérföld.”

Jacob biccentett.

„Ha úgy kb. egy mérföldre lesztek, ott kereszteznetek kell az én utamat. Oda fog vezetni. Szükséged van a térképre?”

„Nem, köszi. Nagyon jól ismerem a környéket. Azt hiszem, nem fogok eltévedni.”

Úgy tűnt Jacobnak nagyobb erőfeszítésébe kerül higgadtnak maradnia, mint Edwárdnak.

„Én majd a hosszabb úton megyek,”mondta Edwárd.””Néhány óra múlva találkozunk.”

Edwárd szomorúan nézett rám. A tervnek ezt a részét nem szerette.

„Viszlát.”motyogtam.

Edwárd gyorsan eltűnt a fák között a másik irányba. Amint elment, Jacob derűsen fordult felém.

„Hogy vagy Bella?”kérdezte szélesen vigyorogva

Összehúztam a szemeimet.”A szokásosan.”

„Igen,”értett egyet”Egy kis csoport vámpír akar megölni. Általában így van.”

„Általában.”

„Nos, mondta,ahogy szabad kezébe fogta a kabátját .”Induljunk.”

Grimaszoltam,majd közelebb léptem hozzá. Leguggolt a térdeim mögött összekulcsolta a kezeit, majd szinte kirántotta talpam alól a talajt. Másik kezével elkapott, mielőtt elvesztettem volna az egyensúlyomat.

„Jerk,”mormogtam

Jacob kuncogott, miközben a fák között futott. Egyenletes tempót tartott..

„Nincs szükség rá, hogy fuss. El fogsz fáradni.”

„A futás nem fáraszt.”mondta A lélegzése olyan egyenletes volt, mintha egyenletes tempóban nem is maratont futna.”Különben is hamarosan hidegebb lesz. Remélem ő hamarabb felér, hogy felállítsa a tábort,mire odaérünk.” Vastag kabátjába vájtam ujjaimat. „Remélem, nem fogsz megfázni.”

„Nem fogok. Ezt neked hoztam, ha netán nem készültél volna.”Úgy nézett a  kabátomra, mintha zavarná, hogy készültem.”Nem szeretem, amikor ilyen az idő. Idegesít. Lehet, hogy  nem fogunk látni állatokat?”

„O, nem igazán.”

„Ígérem, nem fogsz. Unatkozol?”

Ugrottam egyet.”Alice aggódik a vihar miatt.”

„Az erdőnek nagy a csendje. Jó éjszakát választottál a túrázáshoz.”

„Nem az én ötletem volt.”

Az út, emelkedőhöz ért, de ez nem fékezte a tempóját. Könnyedén ugrált szikláról sziklára, mintha nem is lenne szüksége hozzá a kezére. Ez a tökéletes egyensúly leginkább egy hegyi kecskéhez volt számomra hasonlatos.

„Mit tettél a karkötődre? kérdezte

Lenéztem, és láttam, hogy a kristályszív a csuklómon fekszik.

Halkam motyogtam.”Egy másik érettségi ajándék.”

Felszisszent. „Egy kőszikla. Figura.”

Egy kőszikla? Visszaemlékeztem Alice be nem fejezett szavaira, amit a garázsban mondott.  A csillogó kristályt néztem, és erőlködtem, hogy emlékezzem Alice szavaira… a gyémántokról.

Arra akart talán utalni, hogy már adott nekem egyet? Mintha már viseltem volna egy Edwárdtól kapott gyémántot? Nem ez lehetetlen. A szív olyan 5 karátos lehetett,ez őrület! Edwárd nem..

 

„Nos jó régen nem jártál La Pushnál.”mondta Jacob megtörve gondolataimat.

„Elfoglalt voltam,”magyaráztam.”És …nem igen mentem sehova sem.”

Elhúzta a száját.”Azt gondoltam hiszel a megbocsátásban, és én voltam a haragtartóbb.”

Megvontam a vállam.

„Gondolkodtál egy kicsit az elmúlt időben?”

„Nem.”

Nevetett.”Vagy hazudsz, vagy te vagy a legmakacsabb ember, akit valaha is ismertem.

„Nem hiszem,hogy makacs lennék, de nem hazudok.”

„Nem tetszett az a párbeszéd a jelen helyzetben. Ahogy meleg kezei szorosan átöleltek, és nem tehettem semmit. Az arca olyan közel volt, hogy legszívesebben hátraléptem volna egy lépést.

„Egy okos ember minden oldalt megvizsgál, mielőtt döntene.”

„Megtettem.”vágtam vissza.

„Ha nem gondolkodtál rólunk…nos, az utóbbi időben,akkor ez nem igaz.”

„Ez a beszélgetés nem változtat a döntésemen.”

„Néhány ember semmitől sem riad vissza, hogy becsapja magát.”

„Néhány vérfarkas pedig szem elől veszti a lényeget,- szerinted ez genetikai sajátosság?”

„Akkor ez azt jelenti, hogy jobban csókol, mint én? Kérdezte Jacob  komoran.

„Őszintén nem tudom Jake. Edward az egyedüli személy, akit valaha megcsókoltam.”

„Leszámítva engem.”

„Arra nem tudok igazi csókként gondolni Jacob. Sokkal inkább, mint egy támadásra.”

Au!.Ez kemény volt!”

Megvontam a vállamat. Nem akartam visszavonni.

„Már bocsánatot kértem miatta.”Emlékeztetett

„És én megbocsátottam…nagyjából. Ez nem változtat azon, ahogy emlékszem rá.”

Valami neveletlent motyogott.

Néhány mérföldig csend volt, amit csak a légzése és a fák hangja tört meg,ahogy tetejüket fújt a szél. Egy rózsás kőszikla arc mellett mentünk el, ami szürke árnyalatú volt. Követtük az utat, az erdő mentén.

„Valami, apró illetlenségre gondoltam.”Mondta végül Jacob.

„Már megint miről beszélsz, rossz vagy.”

„Gondold meg Bella. Addig, amíg csak egyetlen személyt csókoltál meg, - aki mellesleg nem a megfelelő- egész életedben, hogy mondhatod, hogy hozzá tartozol? Honnan tudod, hogy mit akarsz? Nem találod ezt egy kicsit ellentmondásosnak?”

Igyekeztem higgadt hangon válaszolni. „Pontosan tudom, hogy mi az,amit akarok.”

„Ha ennyire biztos vagy, akkor nem bántana, ha leellenőriznéd egy másik személlyel ezt.

Csak, hogy biztos legyél benne…mi történhetne egy másik napon, ami már nem történhetett meg. Például megcsókolhatnál engem. Nem mondom, hogy csak én lehetek jó alany.”

Még szorosabban vont a mellkasára, így arca közelebb került az enyémhez.

Mosolygott a saját tréfáján, de én nem akartam neki esélyt adni.

„Ne játssz velem Jake. Megígérhetem, hogy nem fogom leállítani, amikor eltöri az állkapcsodat.” A hangom harciasabbá tette.”Ha te kéred, hogy csókoljalak meg, semmi oka nem lesz kiakadni. Azt mondta úgy rendben lenen.”

„Ne tartsd vissza a levegőt Jake,- ne várj, meggondoltam magamat. Tartsd vissza a levegőt. Csak azután lélegezz, ha én megcsókollak téged.”

„Látom rossz napod van ma.”

„Csak azt nem értem, miért?”

„Néha úgy hiszem, jobban szeretsz, amikor farkas vagyok.”

„Néha így is van. Mivel olyankor nem tudsz beszélni.”

Szorosan összezárta az ajkait.”Nem hiszem, hogy ez így igaz. Szerintem sokkal könnyebb neked mellettem lenni, amikor nem vagyok ember, mert nem tetszik neked, hogy hatással vagyok rád.”

Az ajkaimon a megdöbbenés hangja csúszott ki. Majd gyorsan összezártam, a fogaimat csikorgatva. Meghallotta. Az ajkai láthatatlan mosolyra húzódtak.

Mély levegőt vettem, mielőtt beszélni kezdtem volna.”Nem. Biztos vagyok, bennem,mivel nem tudsz beszélni.”Felsóhajtott.”Megpróbálsz majd valaha nem hazudni magadnak?

Látom felkészültél ellenem. Legalábbis pszihésen, gondolom.”

„Hogy lehet nem felkészülni a szellemed ellen, Jacob? kérdeztem.”Te egy hatalmas,veszedelmes szörny vagy,aki  nem akarja elfogadni a másik személyes döntését.”

„Idegesítelek,de csak amikor ember vagyok. Amikor farkas vagyok, sokkal nyugodtabban viselkedsz mellettem.”

„Felidegesíteni vagy irritálni, nem ugyanaz a két dolog.”

Egy percig bámult, ahogy lassult a lépése,az élvezet lehullott az arcáról. A szeme elsötétült, fekete árny futott át rajta. A légzése olyan nyugodt volt,mintha még csak most akarni nekiállni futni. Lassan közelebb tolta az arcát az enyémhez.

Leállítottam, pontosan tudva,hogy mire készül.

„Ez a te arcod,”emlékeztettem.

Lágyan felnevetett,majd ismét futni kezdett.”Igazából nem akarok harcolni ma éjjel a te vámpíroddal – persze máskor szívesen. De mindkettőnknek dolga van ma este, és nem akarom megszegni a Culleneknek adott szavamat.”

Váratlanul elszégyelltem magamat.

„Tudom,tudom,” magyarázta félre arckifejezésemet ”Szerinted el tudna kapni”

Nem tudtam megszólalni. LE voltam maradva egy gondolattal. Mi van ha, valaki megsérül miattam? Mi lesz ha én jól leszek,de Edwárd…Még gondolni sem akartam rá.

„Mi történt, Bella?a viccelődő,arckifejezés eltűnt az én Jacobom arcáról,mintha csak egy álarc lett volna.”Ha valamivel megbántottalak, tudod,nem úgy gondoltam. Nem is gondoltam semmire – hé, jól vagy? Kérlek Bella, ne sírj, kérlelt

Próbáltam összeszedni magamat.”Nem sírok.”

„Mit mondtam?”

„Nem azért, amit mondtál. Nos ez csak miattam. Valami…rosszat tettem.”

Rám nézett szemében vad vággyal a folytatásra.

„Edwárd nem fog harcolni menni ma este.”suttogtam”Megkértem, hogy maradjon velem. Nagyon gyáva dolog volt tőlem.”

Rosszallóan mondta”Azt hiszed, más miatt nem kell aggódni? Hogy esetleg rád találnak itt?Tudsz valamit,amit én nem?”

„Nem, nem. Nem ettől félek . Én csak…nem tudom elengedni. Ha nem jönne vissza…”Szorosan lehunytam a szemeimet, hogy elhessegessem a gyötrő képeket.

Jacob csendben volt. Lopva ránéztem. „Ha bárki megsérül, az mind az én hibám lesz. És ha soha nem is mondja senki…akkor is szörnyű. Nem kellett volna megkérnem,hogy maradjon velem. Sosem hozná fel nekem, de tudnám mennyire alkalmatlan vagyok. „ Kicsit jobban lettem, ahogy kimondtam a szavakat. Így csak Jacobbal tudtam beszélni.

Fel horkant. Félve nyitottam ki a szememet, és szomorúan láttam hogy a kemény állarc visszatért.”Nem hiszem el, hogy hagyta magát lebeszélni,hogy elmenjen. Sosem fogom ezt elfelejteni.”

Felsóhajtottam”Tudom.”

„Ez nem jelent semmit.” Mintha visszalépett volna.”Ez nem jelenti azt, hogy ő jobban szeret téged, mint én.”

„De te nem maradnál velem, még ha könyörögnék sem.”

Összeszorította a száját egy percre, csodálkoztam volna ha ellenkezett volna. Mindketten tisztában voltunk az igazsággal. „Ez csak azért van, mert jobban ismerlek,mondta végül.” Mindenhol vannak akadályok. Ha megkérdezted volna és én nemet mondtam volna,  nem őrültél volna meg utánam.”

Ha valami is megtörténhetne úgy,hogy nem ütközik akadályba,akkor talán igazad lenne. Nem őrültem volna meg. De abban a percben amikor elmentél volna, betegre aggódtam volna magam, Jake. Beleőrültem volna.”

„Miért?”kérdezte barátságtalanul.”Mit számítana neked,ha történne velem valami?”

„Ne mond ezt. Tudod milyen sokat jelentesz nekem. Sajnálom, hogy nem úgy, ahogyan te szeretnéd, de csak így lehetséges. Te vagy a legjobb barátom. És nem utolsó sorban létezned kell. És egyszer majd…amikor már nem fogsz őrizni.”

A régi, általam  olyan nagyon szerettet módon mosolygott.”Mindig itt leszek, ígérte”Még akkor is, ha nem lehetne. Itt lent, mindig itt leszek.”

„Tudom, Miért másért nézném el az összes ökörségedet?”

Velem nevetett, és akkor a szeme szomorú lett.”Mikor fogsz végre ráébredni,hogy te is úyg szeretsz engem,ahogyan én téged?”

„Élvezd a percet.”

„Nem azt mondom, hogy nem szereted őt. Nem vagyok hülye. De létezik olyan, hogy egyszerre több személyt is szeressünk,Bella. Már láttam rá példát.”

„Én nem vagyok egy bolondos vérfarkas,Jacob.”

Felhúzta az orrát, elnézést akartam kérni ezért az utolsó szurkálásért, de belém fojtotta a szót.

„Már nem vagyunk messze, érzem a szagát.”

Megkönnyebbülten sóhajtottam. Félreértette a hangomat.” Én is boldog vagyok, hogy letehetlek Bella, de tető alá kell kerülnöd, mielőtt ez kitörne.”

Mindketten az égre néztünk.

Vastag takaróként területek el a hatalmas sötét felhők, sötétbe vonva az erdőt.

Hűha”motyogtam. Jobb lesz ha sietsz Jack. Haza kell érned,mielőtt ez elkezdődik.”

„Nem megyek haza.”

Bőszen kezdtem hozzá. „Nem fogsz velünk táborozni.”

„Technikailag nem . – nem minta sátrad része. Jobban kedvelem a vihar szagát. De biztos vagyok benne, hogy a vérszívód szeretne majd infókat kapni, én majd igyekszem szállítani azt.”

„Azt hittem ez Seth dolga lett volna.”

„Holnapig távol lesz, amíg tart a harc.”

 Ez emlékeztető csend volt a számomra, Aggódva néztem tüzes arcába.

„Nem gondolod, hogy lenne rá valamilyen mód, hogy itt maradj,ha már úgyis itt vagy?” ajánlottam. „Ha könyörögnék?” Vagy tennék valami szívességet neked?”

„Nagyon kecsegtető, de nem. Akkor érdekesebb lehet a viszontlátás. 

Jó utat kívánhatsz,ha szeretnéd.”

„Nincs semmi, amit mondhatnék?”

„Nincs. Csak, hogy jobban harcoljak. Amúgy Sam vívja a csatát,nem én.”

Emlékeztem.

„Edwárd mondott valamit régebben…veled kapcsolatosan.”

Megrázkódott.”Biztos hazugság volt.”

„Na ne mond,komolyan?”Akkor nem is igaz,hogy te vagy a második ember a falkában?”

Meglepetten nézett rám.”Ja,az.”

„Hogy lehet,hogy ezt sosem mondtad el nekem?”

„Miért tettem volna? Ez nem nagy dolog.”

„Nem tudom. Miért is nem? Érdekes. Akkor hogy is van ez? Sam akkor az alpha hím,te pedig a béta?”

Jack kuncogott a megfogalmazásomon.” Sam volt az első, az öregebb. Kötelességének érzi ,hogy gondoskodjon.”

Megborzongtam.”De nem lehetne Jared vagy Paul a második?Ők voltak a akik előbb átalakultak.”

„Nos… ezt nehéz elmagyarázni.”mondta Jacob elveszetten.

„Azért csak próbáld meg.”

Felsóhajtott. „Ez több, mint egyszerű sorrend. Az ősökről is szól. Tudod meséltem, hogy ki volt a nagyapám, igaz?”

Emlékszem , hogy valamikor régen Jacob beszélt róla, mielőtt még bármelyikünk is tudott volna a vérfarkasokról.

„Nem hallottad még, hogy Ephraim Black volt az utolsó vérfarkas a Quileteknél?”

„O, igen,igaz. Mivel ő egy Alpha hím volt. Tudtad, hogy technikailag, Sam most az egész terület főnöke?”nevetett.”Őrült hagyomány.”

Hallgattam, hogy megértsem a hallottakat. „De azt is mondtad, hogy az emberek hallgatnak az édesapádra, jobban ,mint bárkire, mivel ő volt Ephraim dédunokája?

„És mi van ezzel?”

„Nos, ha a így nézzük a vonalasságot…neked kellene a főnöknek lenni,nem?”

Jacob nem válaszolt. A sötét erdőt fürkészte, mintha koncentrálnia kéne,hogy hova lép.

„JAke?”

„Nem. Ez Sam helye.” Ráncolta össze homlokát egy percre.

„Miért?az ő ük-ük nagyapja volt Levi Uley, igaz? Levi is alpha hím volt?”

 „Mindig csak egy Alpha hím van.”válaszolta gondolkodás nélkül.

„Akkor mi volt Levi?”

„Gondolom a Beta.”követte a logikámat.”Mint én.”

„Ez így nem áll össze.”

„Nem számít.”

„Csak szeretném megérteni.”

Jacob megelégelten sóhajtott fel. „Igen. Én voltam a következő Alpha hím várományos.”

A szemöldökeim felszaladtak.”Sam nem akart előre engedni?”

„Nehezebb. Én nem akartam előre lépni.”

„Miért nem?”

Megrázkódott a kellemetlen kérdésemtől. Ez volt az a pont,amikor rosszul érezte magát.

„Sosem akartam azt,Bella. Nem akartam,hogy bármi változzon. Nem akartam hasonló legendás vezető lenni. Nem akartam egy lenni a falkából. Nem fogadtam el, amikor Sam felajánlotta.”

 Sokat gondolkodtam ezen. Jacob nem szakított félbe . Ismét nekivágott az erdőnek.

„De úgy látom, hogy boldogabb vagy. Elfogadtad ezt.”mondtam végül.

Jacob kedvesen mosolygott le rám. „Igen. Tényleg nem olyan rossz. Izgalmas néha, mint mondjuk ma éjjel. De először nem tudod élvezni. Nem volt választás, tudod? És így olyan véglegesnek tűnt.”vonta meg a vállát.”Mindenesetre már jól vagyok. Ez már megtörtént, és nem tehetek ellene semmit, nem igaz?Jobb ha elfogadom a magam érdekében.”

Figyelmesen néztem,úgy éreztem, hogy valami lezárult a barátomban. Sokkal érettebb lett, mint az valaha is elképzeltem róla. Pont,mint Billy  azon a másik éjszakán az örömtűznél,volt valami csoda,amit én sosem gyanítottam.

„Jacob, főnök.” Suttogtam mosolyogva azon, ahogy a szavak hangzottak a számból..

Rám sandított. Akkor a szél ereje megreccsentette a fákat körülöttünk, aminek hangja hatalmas robajjal visszhangzott a gleccserben. Mintha a hegyek össze akarnának omlani. Az ég besötétedett,és láttam, ahogy apró hópelyhek szállingóznak lefele. Jacob szeme elé tette a kezét futás közben, hogy védje azt. Mellkasához bújtam, elbújva a hó elöl. Csak pár perc volt, és már láttuk a tábor körvonalait. A havazás erősödött, de mi olyan gyorsan mentünk,hogy nem tudod megtapadni rajtunk a hó,a  szél  tovagörgette a pelyheket.

„Bella!” Edwárd hangja élesen jött a széllel. A kis sátor mellett állt.

Csak egy villanás volt,olyan gyorsan mozgott. Jacob letett a lábaimra, Edwárd figyelmen kívül hagyta Jacob morgását, és a karjaiba zárt.

„Köszönöm.”mondta Edwárd a fejem fölött. Hihetetlenül őszinte volt a hangja. „”Ez több, mint amit elvárhattam tőled, igazán nagyon értékelem.”

Hátranéztem,hogy lássam Jacob reakcióját.

Jacob csak megvonta a vállát, minden barátságosság nélkül az arcán.”Vidd be. Nem sokára rosszabb lesz. Feláll a szőr a hátamon. Biztonságos az a sátor?”

„Minden oldalról szikla védi.”

„Jó.”

Jacob felnézet t az égre, nincs kétség vihar lesz, kiszélesedtek orrcimpái ahogy a levegőbe szagolt.

„Megyek, átváltozom,”mondta.”Tudni akarom mi folyik otthon.”

Egy vaskos faágra akasztotta kabátját, majd anélkül,hogy visszanézett volna elrohant.

 

 

Oldal: 21.fejezet
Twilight-New Moon-Eclipse-Breaking Dawn - © 2008 - 2024 - minden-ami-twilight.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat