25. TÜKÖR

 

ERŐLTETTEM A SZEMEIM – AMIK A SOKKTÓL TÁGRA NYÍLTAK, hogy mozogjanak, annyira…hogy ne lássam túlságosan jól az ovális dolgot, ami a tüzes hajkoronába volt bugyolálva. Edward újra mozgott. Fürgén és rideg kifejezéssel, feldarabolta a lefejezett tetemet.

Nem tudtam közelebb menni – a lábfejeim nem engedelmeskedtek, mintha megkövültem volna. De addig is alaposan megfigyeltem minden mozdulatát, hogy lássam nem sérült-e meg. A szívem visszatért a normális tempójú dobogásához, amikor nem találtam erre utaló jelet. Ruganyos és kecses volt, mint mindig. Nem láttam sérülést a ruháján sem.

Nem nézett rám – oda, ahol lefagyva álltam a rémülettől – mialatt ő egy halomba hordta és dobálta a még reszkető végtagokat, és száraz fenyőágakkal borította be őket.  Döbbentem bámultam, ahogy elindult Seth után az erdőbe. Mielőtt még felocsúdtam volna mindketten megjelentek, Edward karjaiban Riley darabjaival. Seth egy terjedelmes csonkot – a törzset – szállította a szájában. Ezeket is hozzáadták a halomhoz, és Edward a zsebéből előhúzott egy ezüst színű, téglalap alakú gázöngyújtót. A gyújtót száraz gyújtós ágakhoz tartotta. Egyszer csak fellángolt a tűz, hosszú nyelve a narancs tűznek gyorsan keresztülfutott a halotti máglyán.

„Itt van minden darab,” – mondta Edward Sethnek.

Együtt, a vámpír és a vérfarkas a táborhelyünkön, néha dobáltak még néhány apró fehér kavicsot a lángoló tűzbe. Seth mindent a fogaival oldott meg. Agyam még nem igazán akart dolgozni, nem tudtam megérteni, hogy miért nem változik vissza, hogy legyenek kezei. Edward a szemeit a dolgán tartotta. És akkor befejezték, és a dühöngő tűz egy bíbor színű oszlopban tört az ég felé. A vastag füst lassan csavarodott felfelé, szilárdabb volt, mint kellene, a forróság felerősítette a szagokat, és ez a szag, émelyítő volt. Nehéz volt elviselni, túl erős. Seth egy vihogáshoz hasonló hangot hallatott, mélyen a mellkasából jött. Egy mosoly lebegett keresztül Edward feszült arcán. Edward kinyújtotta a karját, és ökölbe szorította a kezét. Seth vigyorgott, amitől kilátszottak borotvaéles fogai, és orrát Edward kezéhez nyomta.

„Szép csapatmunka” – morajlott Edward. Seth egy nevető hangot hallatott.

Azután Edward vett egy mély lélegzetet, és lassan felém fordította az arcát. Nem értettem a kifejezését. A szemei olyan óvatosak voltak, mintha további ellenségre számítana – több volt, mint óvatos, inkább félelem tükröződött benne. Még akkor sem nézett ekkora félelemmel, amikor Victoria és Riley…a szemei ebben a kifejezésben megakadtak, elkábultak és hasztalanok voltak, mint a testem. Zavartan meredtem rá.

„Bella, nagyon szépen kérlek, dobd el azt a követ, nehogy megsebezd magad.”

Teljesen elfeledkeztem az éles kavicsról, amit olyan erősen szorítottam. Szinte hallottam, ahogy az eltört ujjam felháborodva kiabál a fájdalomtól. Vajon újra eltört? Ha igen, akkor Carlisle ezúttal biztosan begipszeli.  Edward még mindig felemelt kezekkel állt tőlem úgy egy méterre. Az arca ijedtséget tükrözött.  Néhány másodpercig azon gondolkoztam, hogy hogyan is kell mozgatni az ujjaimat. Miután rájöttem, a követ kiejtettem a tenyeremből, de a kezem mozdulatlan maradt.  Edward kissé megnyugodott, de még nem mert hozzám közeledni.

”Bella, nincs okod a félelemre, - mondta - már biztonságban vagy. Nem bántalak.”

Ezt a furcsa ígéretet hallva, úgy meredtem rá, mint egy bolond. Nem értettem, hogy ezt miért mondja.

”Bella, minden rendben lesz. Tudom, hogy meg vagy ijedve, de mindennek vége. Most már senki se bánthat. Hozzád se érek. Nem bántalak.”- ismételte.

Meglepve pislogtam, s rájöttem, hogy újra tudok beszélni.

„Miért ismételgeted ezt folyton?” – bizonytalanul tettem egy lépést felé. Edward hátrált.

„Mi történt?” – suttogtam. „Miről beszélsz?”

„Te…nem félsz…tőlem?”

„Félek? Tőled? Miért?”

Még egyet léptem, de rögtön megbotlottam valamiben, talán a saját lábamban. Edward elkapott, s én a mellkasába fúródva sírtam.

„Bella, Bella, bocsáss meg nekem. Mindennek vége.”

„Én rendben vagyok. Teljesen. Én csak…sokkot kaptam. Kérlek, várj…egy percet.”

Éreztem, ahogy karjai lassan a csípőm köré fonódnak.

„Úgy sajnálom.” – suttogta újra és újra.

Edwardba kapaszkodtam. Még nem kaptam rendesen levegőt. Aztán elkezdtem őt csókolgatni…a mellkasát, a vállát, a nyakát, mindent, amit csak elértem. Az agyműködésem lassan megint a régi lett.

„Veled minden rendben?” – kérdeztem két csók között – „Nem sérültél meg?”

„Teljesen jól vagyok.” – ígérte, az arcát a hajamba temette.

„Seth?”

Edward kuncogott. „Több, mint remekül. Valójában nagyon büszke magára.”

„A többiek? Alice, Esme? A vérfarkasok?”

„Odaát is mindenki jól van. Ez épp olyan simán ment, ahogy ígértem. Itt rosszabb volt a helyzet.”

Hagytam, hogy a szavai átjárják a gondolataimat, hagytam, hogy szétterjedjen bennem. A családom és a barátaim jól vannak, biztonságban. Victoria többé nem fenyeget engem. Halott. Minden a legnagyobb rendben.

De nem tudtam teljesen átérezni a jó hírt, mert még mindig elég zavaros volt a fejem.

„Mond csak miért,” – kérdeztem – „miért hitted, hogy félek tőled?”

„Sajnálom” – mondta, mentegetőzött újra – fogalmam sem volt, hogy miért.  „Úgy sajnálom. Nem akartam, hogy lásd, nem kellett volna látnod, hogy tudok szörnyeteg lenni.”

Ezen elgondolkodtam egy percre, ahogy hezitált, amikor megközelített, kezei a levegőben. Azt hitte, hogy elszaladok, ha túl gyorsan jön felém…

„Komolyan?” – kérdeztem végül. „Te…azt? Azt gondoltad, hogy megrémítettél engem?” – prüszköltem és prüszköltem újra. A hangom összetört a reszketéstől. A hangom elég rögtönzött volt.

A kezét az állam alá csúsztatta és felbillentette, hogy lássa az arcomat.

„Bella, én éppen”, - tétovázott a szavait mintha kikényszerítette volna – „épp az előbb fejeztem le és daraboltam fel egy érző teremtményt, tőled nem egészen 20 yardra. Ez nem zavar téged?” – rosszalva a reakciómat.

Vállat vontam. Vállat vontam túl egyszerűen. Nagyon fásultan. „Nem igazán. Csak attól féltem, hogy te vagy Seth megsérültök. Segíteni akartam, de én csak ennyit tudtam….”

Hirtelen rémült arckifejezésétől a hangom elhalványult.

„Igen” – mondta, hangszíne zavaros. „A te kis kunsztod a szikladarabbal. Tudod, hogy kis híján a szívrohamot hoztad rám? Nem tudom, hogy gondoltad.”

Dühös pillantást lövellt rám, miközben válaszolt.

„Én segíteni akartam…Seth megsérült…”

„Seth csak eljátszotta, hogy megsérült, Bella. Ez csak egy trükk. És akkor te…!” – rázta a fejét, képtelen volt befejezni. „Seth nem látta, hogy mit akartál, így közbe kellett lépnem. Seth egy kicsit elégedetlen is, hogy nem tudta puszta kézzel egyedül elintézni.”

„Seth….eljátszotta?” – Edward komolyan bólintott.

„Oh”

Mindketten Sethre néztünk, aki szorgalmasan igyekezett nem felénk nézni, hanem a lángokat figyelni. Önelégültség sugárzott minden porcikájából.

„Szóval, nem tudtam” – mondtam, sajnálom. „és egyébként nem könnyű az egyetlen gyámoltalan személynek lenni. Legközelebb már én is vámpír leszek! Nem akarok többet a kispadról figyelni.”

Egy tucat érzelem söpört végig a szemében, mielőtt megszólalt volna. „Legközelebb? Szerinted hamarosan megint háború lesz?”

„Az én szerencsémmel? Ki tudja?”

Összeráncolta a szemöldökét, de tudtam, hogy boldog volt, hogy vége van – láttam az enyhülés fényét mindkét szemében. Felülkerekedett rajta.

„Mi…az?”

„Tudom. Valamit nem mondtál el - ?” – hátráltam, pontosan emlékszem, hogy az előbb – rákérdezzek Jacobra? A szívem hirtelen fájdalmas dobogásba kezdett. Nehéz elhinni, majdnem lehetetlen, de a mai napig elég katonásan viselkedtem.

„Valami bonyodalom? És Alice, fel kellett borítani a tervet Sammel. Azt mondta be kell fejezni valamit. Mit akart lezárni?”

Edward szeme Sethre pillantott, és gyorsan pillantást cseréltek.

„Szóval,” – kérdeztem.

„Tényleg semmi,” – mondta gyorsan Edward. „de mennünk kell…”

Indult és próbált magával húzni, de én megmerevedtem, hogy ne tudjon elhúzni.

„Tényleg semmi” – Edward a kezei közé vette az arcomat. „Csak egy pár percünk van, ne félj, rendben? Elmondanám neked, ha félned kellene. Bízz bennem, kérlek!” – bólintottam, bár ez nehéz volt ilyen rémülten – mennyi félelmet tudok még elviselni. „Nincs okod félni. Érted?”

Összezárta a száját egy pillanatra, míg átgondolta, hogy mit mondjon. És akkor hirtelen Sethre pillantott, mintha a farkas mondott volna neki valamit.

„Mit csinált?” – kérdezte Edward.

Seth kínlódott, egy türelmetlen, nehézkes hangot hallatott. Ráadásul a nyakát egyre jobban az ég felé meresztette. Aztán minden halotti csendbe burkolózott egy végtelen pillanatig. És akkor Edward felnyögött.

„Ne” – és a kezeit kitárta, mintha meg akarna valamit markolni, de nem láttam mit. „Nem lehet - !”

Egy görcs futott végig Seth testén, és egy üvöltést hallatott, óriási lelki fájdalommal, a tüdőjéből szakadt ki. Edward pontosan ugyanabban a pillanatban térdre hullott, a két kezét a fejéhez kapta, a szemébe hatalmas fájdalom szökött. Sikítottam a rémülettől, és mellé térdeltem. Tehetetlenül megpróbáltam a kezeit elhúzni az arcából, tenyerem nyirkos és izzadt volt, csúszott a márvány bőrén.

„Edward, Edward!” – rám nézett, nyilvánvaló erőfeszítéssel, félrerántotta a fogait.

„Minden rendben. Mehetünk. Ez – „ – félre nézett, és újra összerezzent.

 „Mi történt?” – kiáltottam, amikor Seth megint üvöltött kínjában.

„Minden rendben. Induljunk.” – Edward zihálta. „Sam – segít nekik – „

És rögtön rájöttem, amikor kimondta Sam nevét, hogy ő Sethtel beszélt.  Nem valami láthatatlan erő támadta meg őket. Ez alkalommal a baj nem itt volt. A csapattal történt valami. Az összes adrenalin keresztülfutott rajtam, a testem elernyedt. Teljesen petyhüdt lettem, Edward elkapott mielőtt a sziklára zuhantam volna. Felugrott a lábaira, a karjaiban tartott.

„Seth!” – kiáltott Edward.

Seth meghajolt, még mindig nagy lelki fájdalmai voltak, mintha az erdőbe akarna indulni.

„Ne!” – parancsolt rá Edward. „Menj egyenesen haza. Most. Amilyen gyorsan csak tudsz!”

Seth nyöszörgött, és rázta a fejét.

„Seth. Bízz bennem.”

A hatalmas farkas Edward szemeibe bámult egy hosszú pillanatig, aggodalmas szemekkel, és akkor felegyenesedett és a fák közé repült, eltűnt, mint egy szellem.

Edward szorosan a mellkasához szorított, és akkor mi is suhantunk az árnyékos erdőn keresztül, de egy másik úton, mint a farkas.

„Edward.” – próbáltam kierőszakolni a szavakat összehúzott torkomon keresztül. „Mi történt Edward? Mi történt Sammel? Hová megyünk? Mi történt?”

„A többiekhez vissza” – mondta nekem halkan. „Tudtuk, hogy valószínűleg ez fog történni. Korábban, reggel, Alice látta, és elküldte Samet és Sethet. A Volturi eldöntötte, hogy közbenjár.”

A Volturi. Igen. De úgy éreztem, hogy a hangja teljesen érzéketlen, nem értettem miért színlel. A fák csak úgy suhantak mellettünk. Nagyon gyorsan futott, szinte semmit sem tudtam érzékelni.

„Semmi pánik. Nem miattunk jönnek. Ez teljesen normális olyan esetben, amikor egy őr rendbontást érzékel. Semmi komoly, csak a munkájukat végzik. Persze, úgy gondoljuk, hogy nagyon óvatosan időzítették az érkezésüket. Azt hiszem, senki sem gyászolná Olaszországban, ha a Cullen család száma megfogyatkozott volna.”

A szavakat a fogain keresztül szűrte, kemény volt és sivár.

„Biztosak voltunk benne, hogy ez előfordulhat.”

„És miért megyünk vissza?” – suttogtam. Tudom ezt kezelni? A képe a folyékony fekete díszruhának a szemembe szökött, de nem akartam látni. Közel voltam az összeomláshoz.

„ez része az indoknak. Leginkább, az a legbiztonságosabb, ha együtt vagyunk. Nekik nincs okuk molesztálni minket, de… Jane velük van. Ha belegondolok, hogy egyedül vagyunk valahol, messze a többiektől, lehet, hogy ez kísértés lenne neki. Mint Victoria, Jane elkezd találgatni, hogy biztos Veled vagyok. Demetri is vele van. Könnyen meg tud találni, ha Jane megkéri rá.”

Nem akarok erre a névre gondolni. Nem akartam gondolni a kápráztató, gyermeki arcára, ami a fejemben él. Egy különös hang jött ki a torkomon.

„Shh, Bella, shh. Nem lesz semmi baj. Alice gondoskodik róla, hogy.”

„Alice látta? De…akkor hol vannak a farkasok? Hol a csapat?”

„A csapat?”

„Gyorsan el kell tűnniük. A Volturi nem kötött fegyverszünetet a vérfarkasokkal.”

Hallottam, hogy egyre sebesebben lélegzem, de nem tudtam kontrollálni. Zihálni kezdtem.

„Esküszöm, hogy rendben lesznek”, ígérte Edward. „A Volturi nem fogja felismerni az illatukat – nem tudják, hogy farkasok vannak itt, nem ismerik őket. A csapat jól lesz.”

Nem tudtam feldolgozni a magyarázatát. Koncentrálásom feltépett egy másik félelmet. Mielőtt azt mondta, hogy induljunk…Seht nagy lelki fájdalma…Edward elkerülte az első kérdésem, csak a Volturit magyarázza….

Nagyon közel voltam az arcához – éppen belekapaszkodtam az ujjhegyeimmel. A fák csak úgy suhantak mellettünk a homályban, hallottam a vízcsobogást.

„Mi történt?” – suttogtam újra. „Mielőtt? Amikor Seth összeroppant? Amikor megsérültél?” – Edward tétovázott.

„Edward. Mondd el nekem!”

„Az egész területen.” – suttogta. Alig hallottam, a szél sebessége miatt. „A farkasok nem számolták, hogy az ő felükön…azt hitték az összes. Persze Alice nem láthatta…”

„Mi történt?”

„Egy újszülött elrejtőzött…Leah megtalálta – de ő ostoba volt, pimasz és bizonyítani akart valamit. Megpróbálta egyedül elfogni…”

„Leah” – ismételtem, túlságosan gyengén, elárasztott a döbbenet. „Jól van?”

„Leah nem sérült meg” – motyogta Edward. Bámultam egy hosszú másodpercig.

„Sam – segített neki - „ zihálta Edward. Nem értem.

„Már majdnem ott vagyunk” – mondta Edward, és felnézett az ég felé. Önműködően követtem a szememmel. Egy sötét bíbor felhőt láttam a fák felett. Egy felhő? De ez nem normális ilyen napos időben…nem, nem felhő – felismertem a vastag oszlopát a füstnek, olyan mit a táborhelyünkön.

„Edward,” – mondtam alig hallhatóan. „Edward valakinek baja esett.”

Hallottam Seth kínlódását és láttam Edward arcán a fájdalmat.

„Igen” – suttogta.

„Kinek?” – kérdeztem, de már tudtam a választ. Persze, hogy tudtam, persze. A fák lelassultak körülöttünk, ahogy a célállomásra értünk. Edward sokáig nem válaszolt.

„Jacobnak” – mondta ki végül.

Hihetetlen, de sikerült bólintanom.

„Persze…”-suttogtam.

Zuhantam, zuhantam a semmibe, s próbáltam kapaszkodni a szélébe. A világ körülöttem feketébe öltözött.

Először jéghideg kezek érintésére lettem figyelmes. Több, mint két kézre. A kezek fogtak engem, egy tenyér pedig az arcomon pihent. Ujjak simogatták a homlokomat, s a tarkómat is szorították. Aztán megismertem a hangokat. Először csak lágy morgásnak tűntek, aztán egyre pontosabban hallottam. Mintha valaki a rádiót hangolta volna.

„Carlisle – öt perc” – Edward hangja türelmetlen volt.

„Akkor jön vissza, amikor kész lesz, Edward” – Carlisle hangja mindig nyugodt és biztos.

„Sok dologgal foglalkozott ma. Hagyta megvédeni magát.”

De nézetem szerint nem védett. Tőrbe estem az ismeretlenben, az eszméletlenség felé – a fájdalom és a sötétség felé. Éreztem, ahogy elválok a testemtől.  Mintha egy kalitkában lettem volna, már nem tudtam irányítani a fejemet. Nem tudtam fókuszálni. Nem tudtam gondolkodni. Túl erős volt a lelki fájdalom.

Nem volt menekülés. Jacob. Jacob. Nem, nem, nem, nem, nem…

„Alice, mennyi időnk van?” – követelte Edward, hangja még feszült, Carlisle megnyugtató szavai nem segítettek. Alice hangja élénk volt. „Még öt perc. És Bella ki fogja nyitni a szemét, úgy 37 másodperc múlva.. Biztos vagyok benne, hogy hall bennünket.”

„Bella, drágám?” – Esme puha, kellemes hangja. „Hallasz engem? Biztonságban vagy, kedvesem.”

Igen, biztonságban voltam. De fontos ez most?

Akkor hűvös száj ért a fülemhez, és Edward beszélt hozzám, hogy kikerüljek a saját gyötrő kis kalitkámból.

„Életben van Bella. Jacob Black meg fog gyógyulni. Rendben lesz.”

A fájdalom és a félelem hosszú idő után elhagyta a testem. A szemeim kinyíltak.

„Oh, Bella,” – Edward kicsit nyugodtabban sóhajtott, és lehajtotta a fejét.

„Edward” – suttogtam.

„Igen. Itt vagyok.”

Kinyitottam a szemem és meleg arany szemeibe bámultam.

„Jacob, rendben van?”

„Igen” – ígérte.

Óvatos néztem a szemeibe, néhány jelét kerestem, hogy igazat mond –e és így volt.

„Én magam vizsgáltam meg.”- mondta Carlisle. A fejem felé fordítottam a tekintetét kerestem, csak néhány lábnyira volt. Carlisle kifejezése komoly és biztató egyidejűleg. Nem lehetett kétségbe vonni. „Nincs életveszélyben. Hihetetlen módon meg fog gyógyulni, noha a sérülései eléggé kiterjedtek és néhány napba fog telni míg vissza tudja nyerni az emberi alakját. Jobban tudok majd segíteni, ha újra ember lesz. Sam azt mondta, hogy most nehéz lesz visszaváltoznia. Addig ő könnyebben tudja kezelni.”

Carlisle mosolyog. „Nem vagyok állatorvos.”

„Mi történt vele?” – suttogtam. „Mennyire súlyos a sérülés?”

Carlisle arca megint komoly. „Másik farkas volt bajban – „

„Leah” – ziháltam.

„Igen. Ő félreeső helyen volt, de nem volt ideje megvédeni magát. Az újszülött karjai körülölelték. És összetörte a teste jobb oldalát.” – hátráltam.

„Sam és Paul idejében odaért. Már jobban volt, amikor vissza vitték La Pushba.”

„rendbe fog jönni?” – kérdeztem.

„Igen, Bella. Nem szenvedett tartós károkat.” – Vettem egy mély lélegzetet.

„Három perc” – Alice mondta nyugodtan.

Megpróbáltam a lábamra állni. Edward megértette, hogy mit szeretnék és segített nekem felállni. Körülnéztem, hogy mi a helyzet.

A Cullenek egy laza félkörben álltak az örömtűz körül. Minden láng vastagon látható volt, bíbor fekete füst, mint valami betegség lebegett a fényes füvön. Jasper nagyon közel állt az árnyékhoz, árnyékban annyira, hogy…bőre nem csillogott, mint a gyémánt, ahogy a többieknek. Hátat fordított nekem, válla feszült, karjait némiképp kitárta. Valami volt még az árnyékban. Valami fölé hajolt óvatosan…

Túlságosan zsibbadt voltam hozzá, hogy egy enyhe megdöbbenésnél többet mutassak, mikor rájöttem mi volt az. Nyolc vámpír volt körülöttem.

A lány egy kicsi labdába csavarodott a láng mellett, karjaival a lábszárát ölelte. Nagyon fiatal volt. Fiatalabb, mint én – talán tizenöt, sötét hajú és vékony. Szemeivel rám fókuszált, és a szivárványhártyája megdöbbentő volt, ragyogó vörös. Sokkal világosabb, mint Rileyé, majdnem izzó. Vadul zihált, és kínlódott. Edward látta a megzavart kifejezésemet.

„Megadta magát,” – mondta nyugodtan. „Soha nem látott még ilyet. Carlisle megfontolta a felajánlást. Jasper nem ért egyet.”

Nem tudtam levenni a szemem a tűz mellől. Jasper sérült bal alkarját dörzsölte.

„Jasper jól van?” – suttogtam.

„Jól van, csak megszúrta a méreg.”

„Megmarta?” – kérdeztem rémültem.

„Mindenre oda akart figyelni. Meg akart győződni róla, hogy Alice tényleg jól van.”

Edward rázta a fejét. „Alicenek nincs szüksége segítségre.”

Alice fintorgott felé igaz szeretettel. „Oltalmazó butusom.”

A fiatal lány hirtelen visszaugrott, mint egy állat és éles hangon jajgatott. Jasper morgott és megint fölé hajolt, ujjait a földbe vágta és feje előre hátra mozgott. Jasper tett felé egy lépést, és még jobban fölé hajolt. Edward kicsit elfordult,  annyira mozgott el, hogy…pontosan közém és a lány közé álljon. Kikukucskáltam Edward karjai felett, és láttam a lányt és Jaspert. Carlisle azonnal Jasper mellett volt. Megfékezte a fia karjait.

„Észnél tudsz lenni, újszülött?” – kérdezte Carlisle, nyugodtabban, mint valaha. „Nem akarunk megölni, de meg fogunk, ha nem tudsz viselkedni.”

„Hogyan állod meg?” – a lány magas tiszta hangon nyögte. „Nem kívánod őt?” Fényes karmazsinvörös szivárványhártyájával Edwardra fókuszált, és felette engem nézett, és a körmeit újra a kemény földbe meresztette.

„Meg kell állnod.” – mondta Carlisle komolyan. „Meg kell tanulnod kontrollálni magad. Ez lehetséges, és ez az egyetlen esélyed, hogy életben maradj.”

A lány lefeküdt a földre a kezeit a feje köré tette és nyugodtan zihált.

„Nem kellene messzebb mennünk?” – suttogtam Edward karja fölött. A lány megrángatta a száját a fogairól, amikor meghallotta a hangomat, kifejezése gyötrelmes volt.

„Itt maradunk” – morajlotta Edward. „Ők most észak felé meredtek.”

A szívem mintha versenyt futott volna, olyan hevesen dobogott és arra figyeltem, amerre ők, de csak a füstöt láttam. A sikertelen keresés után, újra visszanéztem a fiatal vámpírra és elfogott a szánalom. Ő még mindig engem figyel, a szeme félig dühös.  Találkozott a tekintetünk egy hosszú pillanatig. Állig érő sötét haja az arca körül, ami alabástrom sápadt. Kemény volt elgondolni, hogy tulajdonságai gyönyörűek, leszámítva az őrült szomjúságot. Véraláfutásos szemei dominánsak voltak – elfordultam a keménységétől. Gonoszul bámul engem, borzong és vonaglik minden második pillanatban.

Aztán megint bámultam őt, hipnotizál, csodálkoztam, mintha saját magamat látnám, egy tükre a jövőmnek.

Akkor Carlisle és Jasper felénk indultak. Emmett, Rosalie és Esme is hozzánk futott, körülöleltek, ahol Edwarddal és Aliceszel álltunk. Előttünk összezárultak, ahogy Edward mondta, velem a központban, védekező helyzetben.

Elszakítottam figyelmemet a lányról, és a közelgő szörnyeteget kerestem. Még semmit sem láttam. Edwardra pillantottam, szemeivel egyenesen előre fókuszált. Próbáltam követni a tekintetét, de csak a füstöt láttam – sűrű, olajos füst hullott a földre, lassan szállt fel, hullámzott a füvön át. A nagy hullámnál, középen valami sötét volt.

„Hmm”, hallottam egy morajt a ködből. És azonnal felismertem.

„Isten hozott Jane” – Edward hangja hidegen udvarias volt.

A sötét árny közelebb jött, elválasztva magát a homályból, megszilárdulva. Tudtam, hogy Jane jön elől – sötét köpönyegben, majdnem fekete, és nagyon karcsú. Tudtam, hogy ezek Jane angyali tulajdonságai a csuklya árnyékában.

A négy szürke köpönyeges alak mögötte, valahogy szintén ismerős volt. Biztos voltam benne, hogy a legnagyobbat ismerem, és amíg bámultam, a gyanúm beigazolódott, Felix nézett fel. Kapucnija lecsúszott, éppen annyira, hogy…láttam ahogy rám kacsintott és mosolyog. Edward még közelebb jött az oldalamhoz, szorosan ellenőrzésben tartott.

Jane bámult minket, világító arca lassan suhant végig a Culleneken és akkor megállt a tűz mellett az újszülött lányon, az újszülött kezei újra a fején voltak.

„Nem értem” – Jane hangja nagyon halk, de nem egészen olyan, mint az előbb.

„Megadta magát”- Edward magyarázta, válaszolva Jane zavarára.

Jane sötét tekintetet lövelt. „Valóban?”

Felix és a többi árnyék váltott egy gyors pillantást. Edward vállat vont.

„Carlisle megadta neki a választás lehetőségét!”

„Felrúgta a szabályokat, nincs alternatíva” – mondta Jane laposan.

Carlisle beszélt most, hangja szelíd. „Az ő döntése. Addig ameddig leállt a támadásunkkal, nem láttam szükségét, hogy elpusztítsuk. Nem ismeri a törvényt.”

„Ez nem számít” – ragaszkodott hozzá Jane.

„mit kívánsz?”

Jane döbbenten bámult Carlislera. Kicsit rázta a fejét és összeszedte magát.

„Aro reméli, hogy még láthat nyugaton, Carlisle. Üdvözletét küldi.”

Carlisle bólintott. „Értékelném, ha te is átadnád üdvözletem.”

„Persze” – Jane mosolygott. Arca majdnem túlságosan kedves, amikor mondta. Majd visszanézett a füstbe. „Többet dolgoztatok ma nekünk…mint a legtöbb esetben szükséges.” – szeme a túszon lebeg. „Csak a kíváncsiság kedvéért, mennyien voltak?  Egészen sok kárt okoztak Seattleben.”

„18-an, beleértve ezt is” – válaszolt Carlisle.

Jane szeme kitágult, és újra a tüzet nézte, látszólag felbátorította a mérete. Felix és a másik árnyék gyors pillantást váltott.

„18” – ismételte, hangja először bizonytalan volt.

„Mind újszülött” – mondta Carlisle elutasítóan. „Gyakorlatlanok voltak”

„Mind?” – hangja most éles volt. „Ki változtatta át őket?”

„A neve Victoria!” – mondta Edward, érzelem nélkül.

„Hol van?” – kérdezte Jane.

Edward az erdő keleti része felé tekintet. Jane fókuszált valamire a távolban. A másik tűz oszlopot nézi? Nem fordultam meg, hogy megnézzem.

Jane keletre bámult egy hosszú pillanatig, és közelebbről megvizsgálta újra az örömtüzet.

„Ez a Victoria – ő ott volt a tizennyolc pedig itt?”

„Igen. Csak egy másik volt vele. Ő nem volt olyan fiatal, mint ez, de nem volt öregebb egy évesnél.”

„20” – dörmögte Jane. „Ki végzett az alkotóval?”

„Én” – mondta Edward.

Jane szeme összeszűkült, és a lány felé fordult újra.

„Te ott” – mondta, hangja durvább, mint az előbb. „A neved?”

Az újszülött ijedten meredt Janere, száját szorosan összeszorította. Jane angyalian rámosolygott.

Az újszülött lány sikoltott és a füleit összeszorította, teste mereven csapkodott, egy nem természetes helyzetet felvéve. Elnéztem, harcoltam, hogy ne is halljam. Csikorgattam a fogaim és a gyomrom fel-le ugrált. A sikítás egyre intenzívebb lett. Próbáltam Edward arcára koncentrálni, sima és érzelemmentes, ha csak arra emlékszem, amikor Edwardot nézte így Jane és a kínok, szinte éreztem. Inkább Alicet néztem, és Esmét mellette, arcuk olyan üres volt, mint Edwardé. Végül, megnyugodott.

„Neved?” – Jane mondta újra, hangja ingerült.

„Bree” – zihálta a lány.

Jane mosolygott és a lány újra sikoltott. Visszatartottam a lélegzetem, amíg a hangja a nagy lelki fájdalomnak nem állt le.

„Elmondja neked, amit tudni akarsz.” – mondta Edward a fogain keresztül. „Erre semmi szükség.”

Jane felnézett, szeme kuncogott, pedig rendszerint halott a tekintete. „Oh, tudom.” – mondta Edwardnak, és rávigyorgott, mielőtt megint a fiatal lányra Breere nézett.

„Bree” – mondta Jane, hangja hideg újra. „Igazat mondtak? Húszan voltatok?”

A lány lihegett, az arca egyik oldala a földön. Gyorsan beszélt. „Tizenkilencen vagy húszan, talán többen, nem tudom!” – elhajolt, lehet hogy tudatlansága újabb gyötrelmek forrása lesz. „Sara és az egyik, akinek a nevét nem tudom harcra tanított…”

„És ez a Victoria – hozott létre téged?”

„Nem tudom” – mondta, újra hátrált. „Riley soha nem mondta a nevét. Én nem gondoltam, hogy éjszaka….sötét volt, és az megsérült…” Bree megborzongott. „Ő nem akarta, hogy tudjuk, azt mondta, hogy a gondolataink nincsenek biztonságban…”

Jane szeme Edwardon lebegett, aztán vissza a lányra.

Victoria megtervezte ezt. Ha nem Edwardot követte volna, akkor biztos nem lett volna tisztában a képességével…

„Mi van Rileyval?” – mondta Jane. „Miért hozott ide?”

„Riley azt mondta, hogy nekünk az a dolguk, hogy elpusztítsuk itt a különös sárga szeműeket.” – Bree gyorsan és készségesen válaszolt.

„Azt mondta könnyű lesz. Az mondta,, hogy a város az övék, és mi meg fogjuk kapni. Azt mondta, ha végzünk velük az összes vér a miénk. És ő odaadta az illatát.” Bree felemelte az egyik kezét és ujjával felém mutatott.  „Azt mondta látni fogjuk, a szövetségesük, és velük lesz. Azt mondta akárki a miénk, de ő az övé.”

Hallottam, hogy Edward összecsapta az állkapcsát mellettem.

„Látom Riley könnyen rászedett titeket.” – mondta Jane

Bree bólintott, látszólag megkönnyebbült, hogy a párbeszéd fájdalom nélkül zajlik. Óvatosan felült. „Nem tudom mi történt. Felbomlottunk és a többiek nem jöttek. És Riley hazudott nekünk, nem jött segíteni, ahogy ígérte. És akkor összezavarodtunk, és aztán mindenki darabokban.” – újra megborzongott. „Megijedtem és el akartam futni. De ő” – Carlisle nézett – „Azt mondta, hogy nem bántanak engem, ha nem harcolok.” – Bree bámult rá értetlenül.

Jane Carlislera nézett. „Biztos, hogy mindegyikük? A másik féltől mindenki elpusztult?”

Carlisle arca nagyon sima és nyugodt, amikor bólintott. „Mind elpusztult biztosan!”

Jane egy félmosolyt mutatott. „Egyszerűen nem tudom felfogni.” – A nagy árnyék mögötte egyetértően morgott. „Soha nem láttam ilyen nagy szövetséget támadni. Mi áll e mögött? Úgy látszik, itt szeretik a szélsőséges viselkedést, ahol ti éltek. És miért a lány a kulcs? – szeme engem fürkészett egy pillanatig. Elfordultam.

„Victoria neheztelt Bellára.” – mondta Edward, hangja közömbös.

Jane nevetett – a hangja aranylott, mint egy boldog gyermek. „Úgy tűnik egy bizarr, erős reakciót váltasz ki a fajtánkból” – figyelt, rám mosolygott, arca boldog volt.

Edward megmerevedett. Én idejében láttam a szemében a döbbenetet, aztán visszanéztem Janere.

„Talán nem örülsz, hogy megoldottuk?” – kérdezte halkan.

Jane nevetett újra könnyedén. „Éppen csak ellenőrzés. Természetesen nem bántunk.”

Elfordultam, különösen hálásak voltak az idegeim, hogy már egy ideje nem nézett rám Jane – gyakorlatilag. Edward megszűkítette a karjait körülöttem.

„Szóval, úgy tűnik, hogy nekünk már nem nagyon van dolgunk. Nagyszerű.” – mondta Jane, unalom szökött a hangjába. „Nem szoktunk hozzá, hogy fölöslegesen érkezzünk. Nagyon kellemetlen, hogy lemaradtunk a harcról. Biztosan szórakoztató látvány volt.”

„Igen” – válaszolt Edward gyorsan, hangja éles. „És kimaradtál. Kár, hogy nem érkeztél egy fél órával korábban. Esetleg, akkor teljesíthetted volna a célodat.”

Jane Edwardot bámulta megingathatatlanul. „Igen, egészen kellemetlen, hogy így alakult, nem igaz?”

Edward bólintott egyet, még mindig idegesen. Jane újra az újszülött Breere nézett, az arca teljesen unott volt. „Felix?”, mondta vontatottan.

„Várj” – szólt közbe Edward.

Jane megemelte az egyik szemöldökét, de Edward Carlislera figyelt, mialatt sürgős hangban beszélt.

„Meg tudjuk tanítani a szabályokat ennek a fiatalnak. Nem vonakodik tanulni, úgy látom. Nem tudta, hogy mit tesz.”

„Persze” – válaszolt Carlisle. „Mi biztosan felelősségre tudjuk tanítani Bree-t.”

Jane kifejezése a szórakozottság és a hitetlenség között lebegett.

„Nincs kivétel” – mondta. „És nem adunk második esélyt. Ez rontaná a hírnevünket. Hát emlékeztetnem kell…..”, hirtelen a szemei engem figyeltem, és angyali arcán kis gödröcskék jelentek meg.

„Caius nagyon érdekelni fogja, ha meghallja, hogy Bella még ember. Esetleg meglátogat.”

„Csak mondjátok mikor” – mondta Alice, először szólalt meg. „Talán pár hónapon belül meglátogatunk.”

Jane mosolya elhalványult, és vállat vont unottan, nem nézett Alicere. Az arcát Carlisle felé fordította.

„Örülök, hogy megismerhettelek, Carlisle – Aro sokat beszélt rólad. Nos, amíg újra találkozunk…”

Carlisle bólintott, kifejezése fájdalmas volt.

„A te gondod, Felix”, mondta Jane, miközben Bree felé bólintott, hangja tele volt unalommal. „Haza akarok menni.”

„Ne nézz oda!” – suttogta Edward a fülembe.

Nagyon is buzgón követtem az utasítását. Bőven eleget láttam mára – sőt egész életemre. Szorosan behunytam a szemeimet és az arcomat Edward mellkasába fúrtam. De ettől még hallottam.

Volt egy mély dörgés, morgás, és akkor egy éles és borzasztóan ismerős sikoltó hang. A sikoly gyorsan abbamaradt, és undorító ropogtatás és harapás zaja hallatszott. Edward aggodalmasan dörzsölte a vállamat a kezével.

„Gyerünk” – mondta Jane, és én még idejében néztem fel, hogy lássam a magas, szürke köpönyegek elúsznak a füstben. A szag megint émelyítő volt, újra erős – friss. A szürke köpönyegek eltűntek a vastag ködben.

 

Oldal: 25.fejezet
Twilight-New Moon-Eclipse-Breaking Dawn - © 2008 - 2024 - minden-ami-twilight.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat